Albérletem meg szünésével a tulaj követeli a kaukcio fejében, hogy a lakását festessem ki! Jogos?
Már elnézést, kedves utolsó, de a kaució az esetek többségében (részben vagy egészen) visszajár. A kaució ugyanis arra szolgál, hogy ebből lehessen megtéríteni a bérlő által okozott kárt, ha ő maga nem tudja azt kifizetni. Tehát például ha kiköltözés előtt kiderül, hogy leszakította a vécétartályt (csak egy példa), akkor annak a költségét le kell vonni a kaucióból, és a maradékot visszaadni.
De természetesen az utolsó havi számláit a bérlőnek kell fizetnie, ahogy korábban is tette, hiszen azt még ő fogyasztotta. Na most ha úgy jön ki a lépés, mondhatja azt, hogy ő nem kéri vissza a kauciót, fizesse ki a tulaj abból a számlákat, mert ő már nem akar vele foglalkozni, de ez csak egy lehetőség.
Kedves kérdező, a szerződésben pontosan mi szerepel? Mert azt általában bele szokták írni, hogy a lakást olyan állapotban kell visszaadni, ahogy megkaptad. Tehát ha a beköltözésed előtt ki lett festve, akkor kiköltözés előtt is ki kell festened (illetve a kaucióból le lehet vonni a festés árát, és a maradékot visszakérni, de nem hinném, hogy ez megéri, mivel a tulaj gondolom nem csak a festés árát vonná le, hanem a munkadíjat is, míg ha te intézed a festést, akkor csak a festéket veszed meg, és megcsinálod ingyen a munka részét).
Utolsó előtt voltam. Ha Márciusban elmegy az albérlő hó végén és elhasznált x forint értékű rezsit azt majd következő hónapban küldik akkor szerinted mi a francból fizetem ki az albérlő rezsijét???Hát erre van nálunk legalábbis a kaució az pont fedezi így nem hagy maga után adósságot legalábbis mi nem szeretnék ezért állapodtunk meg így.
Vagy szerintem utazzak utána már ha tudom hol lakik vagy menjek bíróságra?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!