Szerintetek mit jelenthet?
Nem értem, hogy emberek miért tulajdonítanak különösebb jelentőséget az álmaiknak, miközben azok igazából csak a tudatalattink játékai, és azokból az élményekből, tapasztalatokból táplálkoznak, amiket napközben, a való világban átéltünk. Egyfajta túlélési ösztönként is lehet tekinteni rá az okosok szerint, méghozzá úgy, hogy azokat a szituációkat, helyzeteket, érzéseket hozza elő az agyunk ilyenkor újra meg újra, amiktől tartunk, amikben kényelmetlenül érezzük magunkat, hogy legyen időnk hozzászokni, ne merevedjünk le, ha egyszer a valóságban is valami hasonlóba kerülünk. Nem írtál arról, milyen érzéseket éltél át, pedig ha tényleg meg akarod érteni, hogy mi volt az az álom, akkor az számít igazán.
Pl. azt tippelném, hogy szerettél volna beszéllni a beszélgetésbe azzal a lánnyal, de biztos éreztél valamit, ami miatt nem tetted, és talán ez lehetett az, ez a helyzet, amire megoldást keresett az agyad. Az álmod talán egy lehetőség volt, hogy bekapcsolódj a beszélgetésbe, kipróbáld tét nélkül, hogy milyen lenne, ha odaléptél volna. De ez csak tipp. kevés az infó, és az is a történéseket írja le, nem az érzéseket. Számomra ez így nem sokat mond.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!