Így kezdődik a kőbaltás ember?

I. FEJEZET

TŰZ A SZTYEPPÉN

Valahol a végtelen orosz pusztán egy földteknőben megülepedett a szélkergette fűszál, réteg rétegre rakódott, eső csapkodta, verte; szintjét a tűző nap zörgővé perzselte, és belül mindjobban fülledt a nyirok. Lassan-lassan átforrósodott a korhadó növénytömeg, erjedt, bomlott, mélyéből egyszerre vékony füstfonál kacskaringózott fel, és apró lángnyelvek törtek át a legfelső korhadt rétegen. A könnyű hajnali szél tápot adott a lángoknak, keskeny csíkban szertefutottak az ölmagas fűtengeren, és mikor a szellő széllé erősödött, egyszerre huhogva, bőgve égnek csapott a tűz és gátat vesztve hömpölygött előre. A puszta titkos távíróján, a szélzúgáson repült a hír... - Kigyúlt a világ... menekülj!... menekülj!...