Miért folytassam?

Nem olyan túlságosan régen én is hasonló tanácsokat adtam hasonlóan kétségbeesett kérdező(k)nek. Nem iszok, vagy ha igen csak akkor, ha mások is körülöttem, de ilyen is ritkán van /semmi olyan káros szokásom nincs, mint alkohol, drog, meg hasonlók/. Azt, hogy káros vagyok magamra, úgy értem, hogy magam ellen cselekszek. Pl. nem úgy viselkedek másokkal ahogy szeretnék, még ha elvileg hozzám a legközelebb állók is /néha nem is köszönök, pedig akarok/. Vagy mondjuk nem csinálok meg valami ház körüli munkát, vagy nem tanulok /ráadásul amit tanulok, érdekel is/. A válaszod nagyon jó, kicsit megnyugtató, kicsit felrázó, hogy ébredjek már fel. Köszönöm.

De most jön az, hogy CSAK rajtam múlik, hogy sikerül e kilábalnom ebből az élettelenségből. És itt jön még az, hogy valamiért dől belőlem minden indok, hogy miért nem tudok megváltozni. Voltam én már jó pszichológusnál, szerintem ő mindent megtett, amit egy pszichológus tehet, de mivel nem történt tartós javulás, bennem van valami nagy hiba. Ha őszintén akarnék valakivel beszélgetni, ömlene belőlem a kétségbeesettség, szomorúság, félelem, minden ilyen undorító dolog. Ha meg véletlenül jó irányba tévedne a beszélgetés (én is jobban érezném magam, jobban felszabadulnék), a legkisebb valós vagy vélt olyan jel, ami arra utal, hogy jelentéktelen vagyok, vagy rosszabb, vagy beugrik valamiről valami rossz dolog, akkor vége, addig tartott a remény, hogy végre szabadabbnak érezzem magam és esetleg tudjak mondjuk akár szeretetből cselekedni /ez most lehet kicsit túlzóan hat, de máshogy nem tudtam megfogalmazni/. Egyszerűen nem tudom helyesen csinálni a dolgokat, vagy pontosabban nem csinálok semmit. Túl sokat agyalok ilyeneken ahelyett, hogy elkezdenék mondjuk valami hasznosat csinálni, vagy valami hasznos dologgal foglalkozni, vagy egyszerűen csak megpróbáljak egyáltalán másokkal együtt létezni úgy, hogy nekik se legyen ez kellemetlen és nekem se.

Kiírtam ezt, mert jól esett.

És még egyszer köszönöm a válaszod.

Már hogy én betartottam -e, amit másnak javasoltam? Csak ritkán és csak rövid távon. De azért írtam, mert szerintem az célra vezet.

Épp ez a cselekvésképtelenség az én bajom, meg az, hogy túlságosan elmerültem a negatív dolgokban. Már átvették felettem az irányítást, hogy úgy mondjam. Meg persze sok apró, vagy nem apró dolog is közrejátszik (pl. egyedül vagyok...), de ugyebár ezeken meg változtatni kell(ene).

Azt nem tudom megmondani. Lehet ahhoz köze esetleg, hogy az itthoni környezet /akivel egy házban élek, őt is beleértve/ szinte csak a rossz dolgokra emlékeztet, azokat hozza ki belőlem? Vagy túlságosan megszoktam ezt az elkerülő viselkedést, és a "kényelembe" menekülök. Vagy létezik olyan mértékű lustaság, ami ezt eredményezi? /Ezt mondjuk nem hiszem./ Általában ha valamihez nagy nehezen nekikezdek /pl. tanulás, de más is/, már eleve úgy indulok, hogy félek attól, hogy mi van, ha nem sikerül, mi van, ha nem értem...

Egyszer volt - kb. egy hétig tartott - hogy tudtam pozitívan gondolkodni, tettem, amit tennem kellett, már úgy is éreztem, hogy tudok barátságosan viszonyulni másokhoz, és mintha mások is pozitívabban viszonyultak volna hozzám, aztán elmúlt, újabb mélypont, és minden a régi lett. De hogy miért múlt el, azt nem tudom.