Miért nem tudják elfogadni az emberek azt, ha valaki nem akar élni?

#10-s:

A bálnák önszántukból, a partra úsznak, és nem is akarnak vissza menni...Senki se tudja, miért követik el ezt az "öngyilkosságot".

"Érdekes az állatvilágban is előfordul erre példa." -- Bocs, de én még nem láttam egy kutyát vagy macskát sem, aki felakasztotta volna magát, vagy felvágta volna az ereit, mert a szukája elhagyta.

"Azért van olyan fájdalom,amit nem lehet gyógyítani." --- Igen, van. Balesetben meghal a fél családod. Vagy brutálisan megerőszakolnak. Ezek olyan fájdalmak, amiket nem lehet gyógyítani, mégis a legtöbb ezeket átélt ember utána nem hogy öngyilkosságra, hanem inkább a normál életre törekszik.

"Nem helyeslem az öngyilkosságot,de aki elköveti,azt sosem tartom gyávának." -- Attól, hogy nem tartod annak, még az. Mi más lenne egy pitiáner dolog miatt a halálba menekülni? Ez úgy, ahogy van, gyávaság. Még azzal sem tud szembenézni, ha nem minden úgy alakul, ahogyan szeretné? Az ilyen már bocs, de szó szerint életképtelen.

"Tehát ha valakit elveszít az ember,az hozhat bizony akkorra ürességet,sőt nagyobbat mint a gyász." -- Persze, arra haverod nem gondolt, hogy ő mekkroa ürességet hagyott másokban. Érdekes, hogyhogy a családja, barátai nem lettek egyből öngyilkosak? Pedig egy ember halála "kicsivel" nagyobb űrt hagy maga után, mint egy szerelmi csalódás.

"Viszont aki elhagyta őt,az viszont összemászik mással utána,és szerintem ezt nem akarta megvárni." -- Erre mondtuk, hogy önzőség és gyávaság.

"Mindenki egyedi." -- így igaz. De ez nem ok és nem magyarázat semmire.

"Ha én elveszteném a szerelmem,nekem is hiába adnának egy másik lányt,nem tudná pótolni." -- Ebben ne legyél biztos. Ez csak egy naiv, túlzottan romantikus, és buta elképzelés. Valóban, ugyanolyan, mint az előző, nem lesz. De miért is ő lett volna az igazi társ? Már csak azért sem lehetett ő az "igazi", mert elhagyta, azaz valami mégsem működött olyan tökéletesen köztük. De más szemszögből is megközelítem a kérdést: ő volt életében a legelső szerelme haverodnak? (Ha így van, akkor az mindent megmagyaráz, bizonyára egy érzelmi nulla lehetett haverod, ha életében 20 évesen lett először szerelmes.) Nyilván nem ő volt életében az első szerelme. Akkor meg az előzőeket hogyan élte túl? Ezzel máris megdől a "senki nem pótolhatja az exet, és le kell gyilkolni magunkat" hipotézised.

Úgy gondolom, érzelmileg még te is nagyon éretlen és naiv vagy. Nem tudom, hány éves vagy, de nem is érdekel, akármennyi vagy, nem vagy érett. Ha érett lennél, tudnád, hogy - habár igaz, olyan értelemben senki nem pótolható, hogy nem lesz még egy ugyanolyan személy a földön - de egy szerelmi kapcsolat ha elmúlik, minden esély megvan rá, hogy utána jöjjön egy újabb, mitöbb akár egy sokkal nagyobb szerelem. Ne próbálj azzal érvelni, hogy "de hát úgy se pótolhatná azt az érzést senki", mert ez egyszerűen bullshit. Miért ne találhatna rá később egy még nagyobb szerelem? Persze, rá már nem fog, hiszen önmaga vetett véget minden esélyének, hogy valaha rendes élete legyen. De aki nem olyan beteg elméjű, mint haverod volt (bocs, tudom, halottról jót, vagy semmit...), annak minden esélye megvan rá, hogy kiegyensúlyozott, boldog emberré váljon.

Én 16 évesen rettentően szerelmes voltam. Életem első komolyabb szerelmi csalódása volt, amikor az, akivel már egy ideje sülve-főve együtt voltam, elmondta, hogy ő soha nem tudna belémszeretni, és azt hitte, én is csak barátilag közeledek hozzá. Össze voltam törve. Tökéletesen kijöttünk egymással, mindenben egyetértettünk, azonos érdeklődési körünk volt, bármiről el tudtunk beszélgetni, de neki sajnos nem én voltam az esete. Rosszul esett? De még mennyire. Őt tartottam életem szerelmének? Akkor igen. Összetörtem a csalódás után? eléggé... De kibírtam.

21 évesen már olyan barátnőm volt, akivel úgymond a közös jövőt terveztük. Ennek a kapcsolatnak is vége lett, öngyilkos lett. (A betegsége miatt, más téma. Na, őt valamilyen szitnen tényleg meg lehet érteni.) Összetörtem utána? Nem is kicsit. Azt hittem, hogy soha többé nem lesz, aki úgy fog szeretni, mint ő? Igen. Azt hittem, hogy soha nem lesz olyan, akivel járni tudnék? Igen. Öngyilkos lettem? Nem, meg se fordult a fejemben. Igaz, hogy az eset után több, mint egy évig csajokról nem is akartam hallani, de felálltam a padlóról, és amennyire lehet, továbbléptem.

Ezeken kívül történtek még persze olyan szakítások életemben, amik után mondjuk egy haverodhoz hasonló ember lazán fellógatja magát. Tavaly egy olyan kapcsolatomnak lett vége, ahol tényleg maximálisan minden megvolt, amit egy tökéletes kapcsolattól várnék. Nem is önként szakítottunk, hanem barátnőm, kényszerből. Ez ezerszer szаrabb, mint amikor önként lelép a csaj. Mégis élek, itt vagyok, és képzeld, újra szerelems vagyok. És nem bántam meg, hogy nem nyírtam ki magam.

#14: való igaz, na de arról sehol nem írnak, hogy a bálnák szerelmi bánatukban lennének öngyilkosok. Sőt, valahol mgé azt is írták, hogy elképzelhető, hogy a bálnák tévedésből úsznak partra, mert a katonai hanglokátorok megzavarják őket.