Pap szeretnék lenni de kicsit félek, nem tudom mitől lehet ez? Nem bízok magamban vagy Istenben nem tudom. Szerintetek? Az akarok lenni azzal nincs kétségem.

Hát most van kétséged vagy nincs?

Nekem azt mondta lelki vezetőm, hogy abban ismerjük fel leginkább Isten akaratát, hogy megszünik bennünk a kétség. Akkor lelked boldog békére talál az adott cél követésében.

Istent sokféleképpen lehet szolgálni, nemcsak papként, de valamilyen szinten minden hívő "királyi papság, szent nemzet" tagja. Az én sztorim a következő, ami nem a Te történeted, de talán elmélázhatsz rajta.

Én is pap akartam lenni - de nem lettem. Ne izgulj, nem egy hitehagyott hülye ír most itt, hallgasd végig. Kamaszkoromban mindennél jobban érdekelt a teológia és lehatárouztam, hogy pap akarok lenni. A saját papom (kissé kiábrándult) akart lebeszélni róla, de én nem hagytam magam, küzdöttem, konok voltam. Aztán végül annyiban állapodtunk meg, hoyg előbb elvégzek egy világi egyetemet, hogy azért legyen valami biztosabb szakmám is (nem épen a magyaroszági legnagyobb egyház tagja vagyok, de azért világviszonylatban nagy az egyházam), meg érjek is még, mert fiatal voltam. Oké, elvégeztem egy egyetemet, ami érdekelt, nem is bántam meg, jó volt. Aztán ki is jutottam a teológiai suliba. El is végeztem 1 évet. Elég keméyn volt amiatt az ország miatt, ahol volt a suli (mert hoyg nem Magyarországon, hanem keletebbre), de legyűrtem. Utána egyszerűen adminisztratív okok miatt nem tudtam folytatni. Közben megházasodtam és elkezdtem dolgozni a saját szakmámban. A teológia továbbra is érdekelt (nálunk meg a házasság sem akadály a szentelésre) és reménykedtem benne, hoyg máshol tudom majd folytatni. De szép lassan a családalapítás és a ygerkeek eltartása került az életem középpontjába és a teológia egyfajta hobbiként folytatódott, önképző módszerrel. Ma is nagyon érdekel a teológia, de beláttam, hoyg egyvalamiben igaza volt a papomnak: én jobb elméleti teológus vagyok, mint gyakorlati. Az apologetika tökre érdekel, de a papság sokkal inkább szól arról, hoyg Mari néni zokog neked minden gyónáskor. Ez a része annyira tényleg nem vonz, bár biztos tudnék neki jó tanácsot adni, de ez nemcska ennyi, hoyg jó tanácsot adsz, hanem idegileg elbírod hordozni egy egész egyházközség terheit. Igen, nem véletlenül írtam, hoyg "idegileg", mert látom, hoyg ez a legmegfelelőbb szó. Tudatlan emebrek hétköznapi problémáival foglalkozol, nem akadémiai hitvédelemmel. A másik, hoyg én kéynszerből nem tudok jó lenni. Egyszerűen nem megy. Ha pap lennék, tuttira érezném, hoyg arra vagyok kéynszerítve, hoyg jó legyek, és lehet, hoyg egyfajta képmuattó alakoskodó farokká válnék emiatt a kényszer miatt, jujjj! Én legyen szabadon jó annyira, amennyire éppen tudok jó lenni, nekem csak így megy.

Szóval: valszeg a papság gyakorlati részében csak szenvedtem volna, sőt lehet, hogy az állapotom még rosszabb lett volna a realitások között, mint a papságon kívül, és nem tudtam volna igazán kiélni magam (pozitív értelemben). Viszont: most a világban, egy világi munkahelyen kell bizonyságot tennem, szabadon, kényszer nélkül, miközben a vallási fórumokon vígan folytathatok teológiai vitákat, és aki hozzám fordul tanácsért, az tudja, hogy nem a zokogó Mari néniknek tudok feltétlenül jó tanácsot adni, hanem a "keményebb" problémákkal küszködőknek. És ezt az életet élvezem, ez tényleg izgalmas és tök jó, és szerintem sokkal jobban hasznára válok az emebriségnek így, mintha pap lettem volna. Isten látta azt is, hoyg komyolan gondolom, éppen ezért szelíden, szépen terelgetett el egy nekem megfelelőbb útra.

Krisztus testében a tagoknak más-más szerepe van, de mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt, ha hallgat a szíváben halkan és szlíden megszólaló hangra, amely teljes örömet hoz számára. Te is tedd ez, aztán kialakul majd. Isten áldjon az Utadon! :)

Hát én ezt is kétségnem nevezném... :)

Amikor rátaláltam az utamra, akkor nekem ez olyan érzés volt, hoyg: hát persze, a jó égbe, hiszen pont ezt akartam csinálni egész életemben, ehhz vannak a legjobb adottságaim!

Valami ilyesmi. :) De egyébként ami szerintem a legjobb tanács: ezt beszéld meg a saját papoddal. Látod, nekem se adott nekem tetsző választ, aztán mégis neki lett igaza. Nagyon is. Az emebr fantáziája és a realitások nem mindig fedik egymást.

Szóval elsősorban ne a Neten vitasd ezt meg, hanem a saját lelki vezetőddel. Sajnos sok kiugrott pap van mostanában, lehet, hoyg Isten engem is ettől a katasztrófától óvott meg azzal, hoyg másképp szolgáljam az ő ügyét. Pedig mindig kugrott pap lelkesen kezdte. Lehet a halk kétség is, hoyg megfelesz-e Isten szelíd hangja. De mindegy, én nem ismerlek, a saját papod sokkal jobban ismer. De az érés sohasem káros. Nem tudom, hány éves vagy, de szerintem tényleg jó tanács az, hoyg az emebr előbb elvégez egy világi egyetemet. Akkor már reálisabban látja a világot és reálisabban meg tud hozni egy ilyen életre szóló döntést. Án úgy látom, ma nem a papok mennyisége a fontos és szükséges, hanem azok minősége, akik akár papként, akár a világban szolgálják Istent.

hanem bizol istenben akkor ne pap legyél.....

vagy igyál több misebort... az majd meghozza az önbizalmad