Jár/járt valaki, illetve ismeri a Kisképző művészeti sulit? Vélemény?
Lassan már 2 éve járok egy olyan suliba, amit már megbántam. A nyelv tanulás miatt jöttem ide, de e mellett olyan szakokra is kell járnom, ami igazából nekem nem fontos, sőt felesleges. Az első évben még nem éreztem annyira ennek a súlyát, hiszen a nyelv miatt jöttem ide és több mind 500 óraszámban tanultam. Ez volt a 0. évem, az előkészítő. Most 9.-es anyagot veszek, de 10. osztályba járok. Úgymond egy évem kiesett. Ez nem lenne gond, de most kezdtük ez azokat a gyakorlati órákat amik nekem fölöslegesek. Mivel a nyelv tanítása sem megy már olyan nagy óraszámban itt, elgondolkoztam egy iskolaváltáson.
Ekkor találtam rá a Kisképzőre. Szeretek rajzolni nagyon és a tanulmányi átlagom is jó (4,5 volt félévkor...bár így is sokat rontottam) A felvételit megnéztem, elég keményen hangzik, főleg hogy már vagy 1,5 éve nem rajzoltam még egy vonalat sem. Mert ugyebár művészeti iskoláról beszélünk. Az lenne a kérdésem, hogy mi a tapasztalatotok, jártatok e oda, mit hallottatok róla.
Szerintetek megéri 2 év után felvételizni oda és az 5 éves képzésből 3-at elvégezni..egyáltalán behozhatom amiről lemaradta, lehetséges ez?
Valószínűleg így is 10. osztályba megyek ugye (mivel most 10-es vagyok, de 9-es anyagot veszek a kiesett előkészítő évem miatt) ...tehát mivel alapból év vesztes vagyok 2 évvel leszek idősebb mint a többiek..ez is elég kellemetlen,de ezt is bevállalnám akár.
Bármi jöhet. Vélemény, link, rajzok esetleg :D...élmények :D
Minden érdekel:)
17/L
Az iskola nagyon rá megy a rajzra, ezt úgy képzeld el, hogy van heti 8 rajzórád ami, nem "átlagos" iskolai szinten megy. Emellett van szintén heti 8 szakórád, Elsőben és ötödikben van betűrajz (heti 2 óra) ezenkívül első másodikban van ábrázoló geometria szintén heti kettő. Emellett tanulsz művészettörténelmet az őskortól kezdve végig.Ezek mellett természetesen kell tanulnod az összes többi tantárgyat ugyanúgy.Ez azt jelenti hogy egy nap lehet 10 órád is. (ahogy nekem szerdán.)Nagy szerencse ha 1 nap csak 7 órád van- szinte lehetetlen. Az átlag óraszám 1 nap 8-9. cigizni nem lehet, viszont BÁRMILYEN ruha , haj,stb... viseletet tolerálnak és nem néznek hülyének, sőt fel se tűnsz. A légkör laza és hangulatos, álltalában mindig szokott lenni wc papír és szappan. Van büfé ami drága, nem éri meg, a menzát nem ismerem. A tanárok jó fejek.
Viszont ha elsőbe nem mész (csak a 10.-et kezded) az azt jelenti hogy rajzi téren hiányosságaid lesznek. Esőben tanítják a kockológiát(összetartások, perspektíva, minden ami kocka kör elipszis...) ez unalmasan hangzik de óriási szügség van rá. Másodikban jön a csendélet harmadikban a portré 4.-ben az akt 5. ott minden van.
Ha ide akarsz jönni nagyon kell szeretned rajzolni és nem csak azt amit akarsz. jó "ülőkére" van szügség!
(bocs az esetleges helyesírási hibákért nem olvastam vissza)
Értem, köszi. Gondolom te vagy az akinek üzenetben is írtam. Hát tényleg eléggé keményen hangzik, az biztos. Sejtettem hogy majd baj lesz ha az első év kimarad, de a honlapon is így írták: "Iskolánkba elsősorban a nyolcadik évfolyamot befejező gyermekeket várunk az egész ország területéről, de felvételizhetnek olyan diákok is, akik már valamelyik középiskola kilencedik, esetleg tizedik évfolyamába járnak."
Ezért csillant fel egy kicsit a szemem, hogy hátha...
Esetleg az első évet is újra kéne kezdenem? Hm, nem tudom de jelenleg úgy vagyok vele, hogy akár még azt is bevállalnám. Csak akkor onnan már nincs visszaút. "ülőkém" az van szerencsére, a műszaki órák miatt már itt is megszoktam hogy 9. óra is van..csak itt fémmű ipari képzés miatt fémekkel kell dolgozni.
Köszi a plusz infókat: wc papír, szappan. :D Bár ez legyen a legkisebb gondom.
1. Volt aki említette nekem, hogy lehetséges a szakok közti "váltás"...Erről te mit tudsz?
Ha esetleg legrosszabb esetben bejutok egy olyan szakra amit a legkevésbé szeretnék, akkor lehetséges az hogy átmenjek egy másikra ha már felvételt nyertem az iskolába?
2. Ha tényleg ilyen nagy óraszámban megy a rajz tanítása, akkor a készség/humán tantárgyak milyen arányban vannak elosztva kb egy héten? Úgy értem kb. átlagban hány magyar/matek óra van, illetve az annyira nem fontos tantárgyak mint pl. tesi, ének?
3. A szünetek 10 percesek? Nem akarlak nagyon ilyen apró kérdésekkel traktálni, de ha egy nap 10 órám is lenne, akkor azért nem mindegy hogy mikor végzek. Tehát kb 10 órának mikor van vége?
4. [link]
Az iskola honlapjáról linkeltem be egy menüpontot. Amit nem értettem, az az hogy egy adott osztályon belül többféle végzettségű diák nevét sorolták fel. Akkor ezt úgy kell értenem, hogy bekerülünk egy osztályba, majd az után a választott szaktól függően kell eljárni az adott "szakkörökre" /órákra?
Azt hiszem így gyorsan összeszedve, röviden ennyi lenne. Bocsi, ha hosszú lett nem akarlak nagyon lefárasztani ezzel. Azért nem üzenetben írtam neked ezeket, mert szerintem nem én vagyok/leszek az egyetlen akinek hasonló kérdései vannak/lesznek a sulival kapcsolatban. Itt pedig ő is ráakadhat a válaszaidra :)
A helyesírási hibákat pedig természetesen elnézem, én sem olvasom át most amit itt gyorsan legépeltem. Így is kedves tőled, hogy válaszoltál. :)
1.Ha felvesznek, és jó a tanulmányi eredményed, akkor át lehet menni más szakra.
2.1héten matek, magyar kb3szor, töri 2szer, tesi 5ször (az új törvény miatt), ének, biológia, kémia, fizika pedig csak 1évben vannak heti 1-2óraszámban.
3.vannak 5perces és 10perces szünetek, és van egy 20perces ebédszünet. a 8.órának 3kor, a 10.órának fél5kor van vége
4.Amilyen szakra bekerülsz, arra a szakórára kell bejárnod
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!