Lehet ebből kártérítési per? Albérlet.
Most költöztem el az albérletemből, ahol egy másik fiúval laktam két külön szobában. Mielőtt átadtam a lakást mindent kitakarítottam, most viszont kulcsleadás ürügyén találkozóra hívott a lakáshoz a tulaj (egy házaspár), és minősíthetetlen hangnemben közölték, hogy nagyon nem elégedettek, mert amikor egy hónapja feljöttek (nyilván nem volt otthon senki), hatalmas rendetlenséget találtak, továbbá mosatlan edényeket és koszt. Namost a rendetlenség igaz volt, mert fiúk vagyunk, viszont a szobámban a parkettán felfedeztek valami szemmel is alig látható apró sérülést, amit szerintük én okoztam, de ez fizikai képtelenség, mivel egész ott tartózkodásom alatt ki volt ott nyitva az ággyá alakítható kanapé. Volt továbbá némi penész a fürdőszoba egyik sarkában, természetesen ezek is mi voltunk.
Az orrom alá dugtak egy papírt, amin ezek a "károk" voltak felsorolva, többek közt olyan nevetséges dolgokkal, hogy "pizzás doboz a földön" meg "hónapos (!!) mosatlan tányérok". Ezt nyilván nem írtam alá, ekkor elkezdtek fenyegetőzni, hogy ők mindent lefényképeztek. Szerintem ez jogilag nem valószínű, hogy megállja meg a helyét, mivel tudtommal azt kell figyelembe venni, ahogyan át lett adva a lakás, az pedig makulátlan tiszta volt.
Ráadásul szerződést sem írattak velem, tehát hivatalosan nem laktam ott. A másik gyereket meg sem keresték mindezzel, tehát mindent az én nyakamba akarnak varrni. Kérdésem lenne, hogy az efféle "bizonyítékokkal" mehetnek-e a bíróságra kártérítési perrel, illetve ha elfogadják a parkettatörést, akkor egy ilyen ujjhegynyi sérülésért milyen összeget állapíthatnak meg? Köszönöm a válaszokat.
Tehát bevallották, hogy titokban, engedélyed nélkül bementek a lakásba. Ez ugyebár magánlaksértés. Fényképeket is készítettek, itt a személyiségi jogaidat sértették meg. Nem írnak szerződést, tehát valószínűleg nem is adóznak a bevételek után, ez adócsalás. Ezek után szerinted mernek bíróságra menni?
A lakást használatba adták, tehát a használatból eredő elhasználódás, kopás velejár, az a bérbeadó és nem a bérlő költsége. A mosatlan tányérokhoz meg végképp semmi közük. Le akarnak húzni, be ne dőlj nekik.
Ha így van ahogy leírtad, akkor nem lesz semmiféle per.
Mégis mekkora lenne az anyagi kár? Nevetségesen kicsi. Erre van a kaució.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!