Túlféltem őt vagy jogos a félelmem?

Kicsi lányom 4 éves. Egyedül nevelem. Apukája minden Vasárnap elviszi vidékra, a mamához és ahol ő is él. Egy forgalmas út mellett laknak, a kapu állandóan nyitva van, az autók egymást érik az udvarban. Attól félek, hogy a nagy kavarodásban (műhely van az udvarban) Nem figyelnek rá és rátolatnak vagy elütik, de még attól is félek, hogy kiszalad az utcára, mert az apja nem igen figyel rá. Ezt onnan tudom, ha elkezd szerelni, a gyerek ott lehet, ahol akar és azt csinálhat, amit akar, senki sem figyel rá. Sokan vannak ott, de senki nem figyel rá igazán. Meg apuka (na nem őt akarom sarazni, de nem vagyok ott, fogalmam sincs mi történik a gyerekemmel) nem is vezet óvatosan, vezetés közben telefonál. Most lehet pocskondiázni, hogy én apukát akarom lehúzni, de nem. Ismerem őt, nem figyel a gyerekünkre, bár szereti, de nem félti. Ez tény. Én viszont majd meg őrülök, hogy nem lehetek ott és vigyázhatok a kislányomra, azt sem tudom milyen veszélyek érik, nem tudok ott lenni és figyelni rá. Sok a veszélyforrás: műhely, autók, két dög nagy kutya az udvarban, ahol a vizsla az agressziv a gyerekekkel, apuka meg dumál vezetés közben. Legszivesebben nem engedném el vele, vagy oda ki, de nem akarom a gyerekemtől megtagadni, joga van az otani családjához is, de őrülten féltem őt. Ott senki gyereke, senki nem törődik vele úgy igazán. Három évig ezt tapasztaltam, gondolom azóta is igy van ez.