Hol dolgozol? Meg vagy elegedve a munkahelyddel?
Nekem 3 igazi munkahelyem volt. 28 éves vagyok.
az elsö egy kiscég 5-en voltunk irodán. Szép lassan tönkre ment, és elküldtek. a fönök egy köcsög volt, szorták a pénzt magukra, az egyetlen a kollégáim akik nagyon közvetöenek voltak, a mai napig össze járunk´.
Aztán egy multinál, ahol a fönkeim mind nagyon rendesek voltak, szerencsém is volt hogy jót fogtam ki, de mindig pontos fizetés volt, szerettem ott, csak költözés miatt otthagytam. ott is jó pár kollégával barátok maradtunk.
ott talán az egyetlen rossz az volt hogy sok lusta kollßega akár évekig el lézengett.
aztán most megint egy kis cégnek dolgoztam, a fönköm rendes volt, de nem bírt a pénzzel bánni, hülye befektetéseket csinált, és a végén bele bukott. most már munkanélküli vagyok, de még mindig tartozik több havi bérrel, egyszerüen magára sem amradt annyi pénze szinte hogy kaját vegyen. egyfelöl sajnálom, hogy ilyen hülye volt és olyanba kezdett amivel nem tudott bánni, másrészt nekem tartozik.
Sajnos most sehol, a csaló munkáltatók átvertek. :-(
Holnap megyek állásinterjúra, és reménykedem, hogy végre talán lesz egy normális munkám.
Pszichiátrián vagyok ápolónő és még kezdő vagyok. Nagyon nehéz fizikailag is, (158 cm, 50 kg vagyok) de talán lelkileg megterhelőbb. Sok beteg, és nagyon sok a fiatal,akiket rossz így látni..el van cseszve az életük.
De maga a munka jó,mert szeretem csinálni, tudom,hogy segítek vele, és szeretek emberekkel foglalkozni. Ha kiizmosodok,a fizikai része is jobban megy majd :D
21/L
Nekem eddig két munkahelyem volt.
Egy gimnáziumban tanítottam pályakezdőként, a fizetés és a megbecsülés valóban kevés volt, úgy érzem nem ezért tanultam végig a négy évet, hogy éhbérért gürizzek.
Másik pedig egy ingatlancégnél vagyok fordító, itt a fizetés is jó, a kollégák és a főnök is rendes. Lehet mondani, ez életem munkája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!