Nagyszüleink korába boldogabbak voltak az emberek? Könnyebb volt a megélhetés?

Szerintem pont hogy nehezebb volt a megélhetés, viszont biztosabb.

Talán azért voltak boldogabbak, mert:

- Tudták, hogy aki munkát keres, az idővel találni is fog. Aki meg dolgozik, az fog annyi pénzt keresni, hogy megéljen.

- Kisebbek voltak az elvárásaik. Ma már természetesnek vesszük, hogy van internet, TV, autó. Ha valakinek nincs, az szegény. Nekik tényleg az volt a természetes, ami valóban szükséges az élethez. Az internet pl. nem ilyen.

- Lassabban éltek. Volt idejük gondolkodni, elmélkedni. Ma hajlamosak vagyunk a problémákat elfedni TV-vel, MP3 lejátszóval, bármivel. Nem oldjuk meg a problémákat, csak távol tartjuk magunktól. Így aztán frusztráltak vagyunk, idegesek, stresszesek, kapkodók, miközben folyamatosan úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, menekülni, sietni kellene.

Pl. vegyük a kérdésedet. Ilyen jellegű kérdésekről ők elgondolkodtak munka közben. Nem tették fel egy honlapra, hogy aztán más adja meg rá a válaszokat. Pont ezért jobban ismerték a világukat, mint mi a sajátunkét. Az ember hajlamos azt hinni, hogy gondolkodik, ha egy kérdést gyakran feltesz magának. „Mi az élet értelme? Hát ezen sokat gondolkodtam. Nem egyszerű kérdés.” És ezzel le van zárva a téma, hiszen gondolkodtam rajta sokat. Csakhogy ők megtalálták a saját válaszukat is az ilyen kérdésekre. Márpedig amíg nincs válasz amit magad találsz meg, addig mit sem ér a kérdésen gondolkodni. Ezt most ne vedd sértésnek, én is így voltam ezzel jó ideig, amíg valaki rá nem világított arra, hogy mit is csinálok.

- A legtöbb dolgot jóval nagyobb munkával tudták elérni, így valódi értéket képviselt. Ma sok mindent túl könnyen érünk el, így nem jelent valódi értéket a számunkra. Ma fogod, leemeled a polcról a kenyeret, aztán háborogsz, hogy mi kerül ebbe X száz forintba. Ők tudták – mivel benne éltek –, mennyi munkával jár szántani, vetni, aratni, őrölni, a kenyérsütéshez való tüzelőt előállítani, illetve tudták mennyi rizikó van benne. Pont ezért volt számukra kincs akár egy szelet kenyér is, és pont ezért volt öröm az, hogy van. Nem is nagyon dobtak ki fél kilónyi megszáradt kenyereket, mint mi. Vagy hogyan is értékelnéd az ivóvizet, ha egyszerűen csak ki kell nyitni a csapot hozzá? Ha viszont a kútból kell felhúzni, nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésre, sőt akár fél órát kell érte sétálni, akkor mindjárt értéket fog képviselni egy jó pohár víz.

Összességében azt hiszem tudták hol a helyük a világban, milyen célokért küzdenek, és ahhoz milyen úton kell elindulni és haladni. Megtanulták, hogy szembenézzenek a problémáikkal, tudták hogy milyen döntésnek kb. mik lesznek a következményei. Tudták mi milyen valódi értéket képvisel, mert látták, mi hogyan kerül eléjük.

Még egy gondolat: A könnyebb megélhetést hozod fel. Furcsa. Az ember mindig a kényelemre törekszik. Persze ez alapvető ösztönünk. Azt gondoljuk, hogy ha valami kényelmesebb, akkor kevesebb problémát, nehézséget okoz, tehát az ember csak boldogabb lehet, ha megteremti a kényelmet. De minél kényelmesebben élünk, annál kevésbé van súlya az életünknek, annál kevesebbet ér mindaz, amit így kaphatunk az élettől.

Kundera mondja:

„De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.

Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?

Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? (...) Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül.”