Mivel lephetném meg?

Azért óvatosan. Meglehet, hogy a kollégáid, vagy akár a főnököd is „nyalizásnak” – elnézést a szóért – fogja tekinteni a dolgot. Ezzel lehet pont ellentétes hatást keltesz, akár olyan képet is festhetsz ezáltal magadról, hogy többnek akarsz *látszani*, mint amennyi vagy.

Egy munkahelyen azért alkalmaznak, hogy a munkádat végezd. Ez egy adok-kapok viszony. Te a tudásodat, az idődet adod, cserébe pénzt kapsz. Te is, a munkáltatód is jól jártok.

Szerintem az a legjobb, ha tényleg lelkiismeretesen, pontosan, jól végzed a munkádat. Nem mondasz nemet olyan apróságokra, amelyek esetleg amúgy nem tartoznának a munkakörödbe, azaz nem passzolod le a feladatokat.

Ha nagyon-nagyon lelkesnek, hálásnak tűnsz, akkor kialakulhat rólad egy olyan kép is, hogy „hát szegény szerencsétlen csaj nagyon rá lehet szorulva erre a munkahelyre, ha ennyire hálálkodik”. Ennek következménye lehet az – még akár a legemberségesebb főnöknél is –, hogy a főnök úgy érzi, igazából te sokkal többet kapsz, sokkal többre értékeled a munkád ellenszolgáltatását, tehát nyugodtan rád lehet terhelni több, nehezebb feladatot. Ezzel gyakorlatilag magad alatt vágod a fát.

Ha kedveskedni akarsz, akkor inkább az apró, szituáció hozta lehetőségeket használd ki inkább. Csak úgy kávét, pláne reggelit vinni az nagyon teátrális. De pl. ha a főnök esetleg azt mondja, hogy „Még elintézek egy telefont, aztán üljünk le megbeszélni valamit, mondjuk öt perc múlva.”. Akkor nyugodtan lehet azt mondani, hogy „Jó, akkor addig azt hiszem főzök egy kávét magamnak. Ne csináljak neked is egyet?”. Ez így természetesen hat, tényleg jó gesztus, függetlenül attól, hogy történetesen kér-e ő is kávét, vagy sem. De ne vidd túlzásba.

Inkább legyél udvarias, kedves a főnökkel is, a kollégákkal is, de ne *akarj* szándékosan az lenni.