Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Saját ismerőseim loptak el...

Saját ismerőseim loptak el tőlem több mint 100 ezer Ft-ot. Mit tegyek? Hogyan derítsem ki, hogy ki volt a tettes?

Figyelt kérdés

Ötletekre és tanácsokra lenne szükségem. Megpróbálom leírni, hogy mi a mostani helyzet és, hogy hogyan alakult ki.


Szüleimmel és 2 húgommal élek együtt (mindkettőnek van barátja). Az utóbbi időben keveselltem a pénzem, kevesebb volt mint amire emlékeztem és erről a szüleim és a húgaim is tudtak. De persze nem mertem senkit gyanúsítani, tehát gondoltam csak nem jól emlékszek. A legutóbbi összeg amiben valamennyire biztos voltam az kb. 50 ezer Ft.


Aztán egyik nap odajön hozzám a nagyobbik húgom, hogy beszélni akar velem. Elmondta, hogy a barátjával láttak bemenni valakit a szobámba, de nem tudták beazonosítani, mert már sötét volt és a szobám amúgy is az emeleten van. Azon gondolkodtak, hogy megnézzék-e, ki volt az de végül nem mentek fel. Ezt azért mondta el nekem, mert ugyebár tudta, hogy keveslem a pénzem és ezért aggasztotta a dolog. Mikor végighallgattam, felmentem megnézni a pénzem és egy 20assal kevesebb volt. Ekkor teljesen ledöbbentem. Tudtam, hogy akkor nem én tévedtem, hanem már máskor is loptak tőlem, és nem kevés pénzről van szó.

Ezt elmondtam a húgomnak is, és végül jött a barátja is és 3an beszélgettünk a dologról. A barátja felajánlotta, hogy tud nekem hozni egy kamerát, amivel talán sikerül rajtakapni a tettest ha még egyszer próbálkozna. El is hozta de az első pár napban nem üzemeltem be – gondoltam ilyen kevés pénzből már csak nem mernek ellopni. Aztán pár nap múlva megint eltűnt egy 20as, és már csak 10 ezer Ft maradt. Ekkor jött el az a nap amikor a szüleimmel is leültünk beszélni a húgommal és a barátjával együtt. Persze ők sem akartak hinni a fülüknek, mindenkit sokkolt ez a hír. Abban maradtunk, hogy bekamerázom a szobám és várunk. Megegyeztünk, hogy senki nem beszél senkinek a történtekről. Teltek múltak a napok, persze ezután már nem tűnt el pénz a fiókomból. Úgy gondoltam, hogy a nagyobbik húgomat és a barátját sem zárhatom ki a gyanúsítottak közül, de persze ezt nem mondtam nekik.

Aztán egy idő után kiderült, hogy a kishúgomék is tudnak a dologról és persze mindenki ártatlannak vallotta magát.

Tehát a családból mindenki tudott a történtekről. Úgy döntöttem beszélek a nagyobbik húgommal, elmondtam neki, hogy őket sem zárhatom ki teljesen, főleg a barátjára gyanakodtam, mert amíg nálam volt a kamera de még nem volt beüzemelve, ő többször is megkérdezte, hogy elindítottam-e már. Persze a húgom meg tudta magyarázni a dolgokat és megint csak nem jutottam előbbre.

Mindenki tudott mindent, és mostanra már a az unokatestvéreim is tudtak mindent. Tudtam, hogy ilyen állapotban már senki nem fog újra próbálkozni, már csak azért sem mert jóformán a pénzem is elfogyott.


Tehát ez lenne a helyzet, hetek óta ezen rágódok, feszült vagyok, az egész családi légkört megromlott. Valahogy ki kellene deríteni, hogy ki merte megtenni ezt. Nem szeretném ha az illető a markában nevetve megúszná ezt az egészet.

Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikerült ez a levél, de gondoltam, így jobban átlátjátok a helyzetet és talán tud valaki segíteni. Előre is köszönöm



2012. jún. 3. 15:25
 1/6 anonim ***** válasza:
Hú. Hát a vérrokonokra nem gyanakodnék,csak nem tennének ilyet(bár te jobban ismered őket), sokkal inkább a hugaid barátaira, főképp arra, aki felajánlotta a kamerát, hogy rá még véletlenül se gondolják, hogy ő lenne az. Persze ez csak az én véleményem :)
2012. jún. 3. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
a nagyobbik húgod volt
2012. jún. 3. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim válasza:

Amikor először eltűnt a pénzedből már akkor kellett volna új helyet keresni és bekamerázni a szobát a csali összeggel.

Persze késő bánat eb gondolat.


Ökörköri

2012. jún. 3. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Igen, utólag én is mindent máshogy csinálnék, és nekem is vannak ötleteim arra, hogy ki lehetett az, de sajnos ez nem elég. Valami bizonyítékot kellene szerezni, vagy csapdába csalni vagy nem is tudom. Kérlek csak olyan kommenteket írjatok amiben egy lehetséges megoldást tudtok ajánlani, mert a tippelgetéssel nem megyek semmire...
2012. jún. 3. 16:31
 5/6 anonim válasza:
én a helyedbe kiraknék a 10.000-res mellé még egy 10-est és bekameráznám a szobát olyan helyre,ahol nem látszik.A családnak azt mondanád,hogy nem foglalkozol már ezzel , és közben meg ott lesz a kamera! És így tuti hogy lebukik a tolvaj:)
2012. jún. 13. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Én arra gyanakodnék,aki a kamerát adta!
2012. júl. 11. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!