Mi a keratinizáció pontos folyamata?
Csak tőszavakban, hogy miből mi lesz.
Nem találom a jegyzeteim közt.
(pl. keratohyalin->eleidin->tonofibrillum->?)
A keratinizáció folyamata a legalsó szinten, a bazális rétegben indul el. A sejtek elkezdenek osztódni, és felfelé haladnak a bőrben. Ez a folyamat körülbelül négy hétig tart. Ezalatt megváltozik a sejtek alakja, ellaposodnak, majd elhalnak és leválnak.
A tüskés réteg ellaposodott sejteket tartalmaz.
Ha a szemcsés réteget megvizsgáljuk mikroszkóp alatt, a „szemcsék” láthatóvá válnak. Ugyanakkor a sejtek ellaposodottak és sejtmagot már nem tartalmaznak.
A fénylő réteg ott található meg, ahol az epidermis vékonyabb, ilyen terület a tenyér és a talp. A stratum lucidumnak védelmi szerepe van.
A szaruréteg a hámréteg azon része, melyet szemmel is láthatunk. Körülbelül húsz soros laphámsejtekből áll, a részek dezmoszómák segítségével kapcsolódnak össze. A legfelső szinten dezmoszómákat már nem találunk. A bőr felszínén a keratin sejtek lazán kötődnek egymáshoz, így könnyedén le is tudnak válni. Ezt a folyamatot nevezzük keratinizációnak.
A szorosan egymáshoz illeszkedő keratin rétegek fő faladata az élő rétegek védelme. Meggátolni a vízveszteséget, védelmet nyújtani a káros anyagokkal szemben.
Tonofibrillum, keratohyalin, eleidin, kreatin.
Ez a sorrend
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!