Miért van német vezetéknevük?
Ezt találtam róla:
A családnevek Európában Kr. u. 1000 körül jelentek meg. Először Észak-Itáliában bukkant fel ez a szokás, majd fokozatosan német területekre és Európa más részeire is eljutott. Használatuk 1500 körül immár általánossá vált, de egyáltalán nem volt kötelező.
A zsidók sokáig tradícióikat követték, és a személyneveket összekapcsolták az apai névvel, mégpedig úgy, hogy az összekapcsolásra a "ben" (fiú) szócskát használták, s például az Ábrahám ben Mózes azt jelentette, hogy „Ábrahám, Mózes fia”.
A zsidók körében olyannyira elterjedt német nevek eredete tehát igen egyszerű. A zsidók egyenjogúsítása, emancipációja a német nyelvterületen sokszor egybefonódott azzal a követeléssel, hogy a polgárjogot elnyert személyeknek legyen családi neve. Ausztriában 1787-ben, II. József császár idején vezették be ezeket a rendelkezéseket. A zsidók emancipációja azonban igen hosszadalmas folyamat volt: a nevek megváltoztatása csak az egyik lépcső volt, Magyarországon például csak a XIX. század utolsó éveiben, a Wekerle-kormány idején fejeződött be az egyenjogúsításuk.
Visszatérve II. Józsefre, a kalapos királyra, ő a német nyelvet tette meg egész birodalma hivatalos nyelvévé, ezzel elindítva többek között a magyar nemzeti mozgalmakat, elsőként a nyelvújítást. (Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, ezt a magyar rendek nem akarták németre cserélni, csak a reformkorban vetődött fel a magyar, mint hivatalos nyelv ötlete.)
II. József egységesíteni akarta birodalmát és német családnevek felvételét írta elő a zsidóknak is, akik az örökös tartományokban szabadon választhattak az elnevezések közül. A gazdagabbak Gold, vagy más, az aranyhoz kapcsolódó nevet választottak (Goldstein, Goldmark, Goldberg például), de népszerű volt a zsidók körében a Diamant, vagyis a gyémánt és a Wein (bor) jelentésű családnév is. A legtöbbször fizetni is kellett a nevekért (főleg azokban a kisebb német hercegségekben, amelyek II. József példáját követték), s az arannyal, gyémánttal kapcsolatos nevek, vagy a Rosenthal (rózsavölgy) drágábbak voltak.
A szegényebbek valamilyen más tulajdonság vagy „kevésbé előkelő” szín alapján vettek fel, illetve vásároltak olcsóbban nevet, innen erednek a Roth (piros, vörös), Schwarz (Fekete), Weiss (fehér), Grün (zöld) famíliák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!