Melyik vallásban tartják úgy hogy egy holló viszi át a lelket a másvilágra?
A holló (bran, fiachdub, fang, trogan) sok nép körében baljóslatúnak számított, az ördöggel és általában a szerencsétlenségekkel kapcsolták össze. A történetekben a boszorkányok segítőiként, familiárisaként van jelen. Lélekvivő madár, aki a világok között közvetít. A vízözön után a holló volt az első állat akit Noé kiküldött, nézze meg, van e már kikötésre alkalmas szárazföld.
A keltáknál Callatin boszorkánylányainak állataként szerepel. Callatin az ír mitológiában, a fomoiri nép druidájaként keserítette a Tuatha nép életét. Tizenhét évig tanulta a mágia mesterségét és hetvenhét fiúgyermeke mellett, akik szintén ezt a mesterséget űzték, volt három félszemű leánya is. Mikor a népes família Cú Chulainn ellen harcolt, elveszítették a csatában bal karjukat és jobb lábukat, de mérgezett lándzsájukkal így is komoly ellenfélnek számítottak. Végül Fergus szúrta le a boszorkánymestert, hogy megmentse barátját, Cullan kutyáját.raven.jpg (34167 bytes)
Miután a varázslók csatában nem tudták legyőzni az ulsteri hőst, csellel próbálkoztak. A három boszorkány megfőzött egy kutyát az út mellett, amerre Cú Chulainn elhaladt. Mikor a férfi odaért melléjük, az asszonyok mgkínálták a hússal, és "Cullan kutyája" elfogadta, mert kötötte egy geise, mely szerint nem mehetett el olyan tűzhely mellett, melyen főtt valami, anélkül, hogy meg ne kóstolta volna az ételt. Egy másik geis azonban arra figyelmeztette, ne egyen a névrokonából, amit az első szabály által megszegni kényszerült. Amint Cú Chulainn elvette az asszonyoktól a húsdarabot, rögtön érzéketlenné vált a karja és a válla, így hűséges segítőjének, Laeg-nek kellett tovább vezetnie a harcikocsit, hogy megmentse urát a biztos haláltól. Egy másik változat szerint a három némber holló képében csalta Muirthemné mezejére a hőst, hogy ott elveszejtsék.
A holló nem minden mitológiában vésztjósló madár. Az észak- ázsiai mitoszok szerint ez az állat vág csőrével lyukat az ég sátrán, hogy beáradhasson a nap fénye. Ő lopja el az égitesteket az emberek számára, és ő tanítja őket a párosodásra is. A korják nép úgy tartja, a Nagy Holló rendezte el a világot, és ők tőle származnak. A görög mitológiában ez a lény Apollón isten küldötte. Két holló, Hugin és Munin segíti a germán főistent, Odint is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!