Mikor sírtál utoljára de úgy istenigazából?

Szia!

Sajnálom, hogy rossz napod volt! Nekem is amúgy. Igen, néha jót tesz, ha kiadja az ember, mondom ezt én, aki mindig elfojtja:DD Igen, mert az eszem tudja, hogy nem szabad elfojtani, de a gátlásaim miatt nem szoktam utat engedni a dolgoknak...

A kérdésedre válaszolva:

Sajnos volt párszor olyan helyzet, mikor nagyon kiborultam, de legutoljára a múlt hónapban, amikor felfogtam, hogy Anyu már soha többé nem jöhet haza... 5 hónappal ezelőtt halt meg, de kb. 4 hónapig sokkos, vagy nem is tudom milyen voltam, de nem hittem el és nem fogtam fel, hogy mi történt. Mindig kifogásokat kerestem, hogy miért nincs itthon. Megpróbáltam bebeszélni magamnak, hogy mikor, miért nincs itthon... Tudom, betegesnek hangzik, de tudat alatt szerintem így védekeztem az összeomlás ellen. Aztán egy este valahogy minden "megvilágosodott" előttem és belémhasított a felismerés, hirtelen zúdult rám a fájdalom és a kétségbeesés. Na, akkor tényleg zokogtam... Úgy éreztem, hogy nem bírom abbahagyni és végem van:/ Végül egy idő után magától abbamaradt valahogy. Azóta ennyire erősen nem jött rám, de azért előfordul, hogy sírok. Remélem, hogy a mélyponton akkor átestem és többet nem fogok annyira kibukni:S

Írod, hogy megkönnyebbültél.

Mondhatom, hogy egy kicsit én is. Igaz, amíg tartott, azt hittem, hogy csak rosszabbul leszek, de mikor megnyugodtam, kicsivel jobban voltam, annyival, hogy végre "letehettem" a terhet, amit 4 hónapon kersztül magamban cipeltem, mert nem tudott feltörni.

Remélem, holnap jobb napod lesz!:-)