Miért néznek "idiótának" amiért lány létemre szeretem a matekot?

Mert két módszer van, hogy boldogulj az életben:

1: legyél jó valamiben!

2: kaszálj el mindenkit, aki jobb nálad valamiben!

Ők az utóbbit gyakorolják.

Csak nem szokványos dolog és egyszerűen nem értik. Nem kell foglalkozni velük, nekik is van olyan dolguk, amit Te nem értenél.

Én a focival vagyok így. Na meg a tippmix, ami néha kiveri a biztosítékot egyeseknél. Apuval évek óta játszom. A barátom először nézett nagyokat, de most már Ő is játszik lelkesen :D

Vannak viszont, akiknek ez nagyon tetszik.

Már az ókorban is téma volt, a reálos, természettudományok iránt érdeklődő nők.

[link]

[link]

[link]

Mondjuk Hüpatiát agyonverték a fanatikusok, nem is tudom, miért, vagy irígységből, vagy fanatizmusból. Viszont a szintén eléggé reálos, és talán mai szemmel is sokban modernnek tűnő Pallasz Athéné viszont mindig is tiszteletnek örvendett (ő persze mitológiai figura, a valós nő Hüpatiával ellentétben).

Nálunk a családban gyerekkormban, mióta csak az eszemet tudom, minden héten, minden nap olyan piálások, verekedések voltak, ami leírhatatlan. Na nekem a fizika lett a mániám már kisebb gyerekként is -- egy világ, amiben természetes rend és szépség van, amiben otthon lehet lenni. Nyolcéves voltam akkor, amikor elkezdtem tevőlegesen is érdeklődni iránta. Lett saját házi laborom is mindenféle konyhai hulladékból, ilyen Öveges könyvek nyomán: elektrosztatikus kísérletek, inga, leydeni palack, duplafalú tükröző hőszigetelő edények, később szemüveglencsékből, nagyítólencsékből összetákolt papírtávcső, szénporból mikrofon.

Természettudomány az egy jó dolog, az arra van, hogy az ember ne fulladjon bele a maga világába, hanem örökké nyitott maradjon. Minden nap egy kis változás, egy-egy részletet megtudni a Világegyetem működéséről, vagy akár csak apróságok is, pl. nemrég már csak a kíváncsiság kedvéért megtanultam kézzel gyököt vonni. Ilyenkor elmúlik a depresszió is.

Egyébként sok matek iránt érdeklődő fiú, lány lehet, csak nem biztos, hogy elsőre kinyilvánul. Én pl. sokáig rettentő rossz matekos voltam, a fizikát gyerekkorom óta szerettem, de a matek az csak később jött össze. A matektanártól meg mindenki félt, sokan nem is szerették, egyébként idős néni volt, nagyon szigorú, sokszor néha talán céltalanul is durva. Sokszor nem láttam át szinte semmit, néha megközelítettem azt a szintet, hogy a bukás is felmerülhetett. Ennek ellenére is, titkon csodáltam is a tanárt, úgy képzeltem róla, hogy valahol ő mégiscsak tudja a természet működését. Ha hazamegy, nyilván titkos varázslatokat is űz és tudja, honnan lett a világ (mármint ezt képzeltem róla gyerekként,). Később aztán jó lettem matekból, valójában valahol mindig is érdekelt, csak nem mindig tudott ez az érdeklődésem megnyilvánulni.