Mit gondoltok a verseimről?

Monológ a sivatag hajójáról

Monoton menetel. Meg nem áll.

Egymagában, tétován.

Majd szétnéz, és megy tovább.

Igen, ő a tétova teve,

ki menetel és meg nem áll.

Róla szól e monológ, mert

oly szép ez, de szomorú,

hisz egymagában, egyedül,

a suvatagon keresztül

menetel.

Monoton menetel.

És por szemébe, por fülébe,

de csak menetel. Fenébe-

mondja a tétova teve.

De nem tesz semmit,

csak monoton menetel

a tétova teve tova.

Japán

Az út szélén elhaladva

a sivár tölgyeket látva,

az a gondolatom támadt,

mennyivel jobb lenne

mágikus Sakurákat látni,

mint ezeket a kopár fákat.

Majd gondolatom tovaszállt,

le az Alföld mezeire,

ahol kopár nyájak legelnek,

mennyivel jobb lenne

gyönyörű dombos tájakon

cseresznyevirágot szagolva

tovaszállni a vadonba.

Majd a folyókhoz is eljutott

röpdöső gondolatom,

mert nekünk csak piszok jutott.

Mennyivel jobb lenne

égszínkék patak,

vagy egy tó,

ami cseresznyefavirágtól pirosló.

És az emberek,

ebben a mesevilágban

mennyivel jobbak lennének!

A felnőttek teáznának,

vagy éppen imádkoznának.

És a gyerekek!

Nem tépkednének Sakura-leveleket!

Békát, folyót, követ csodálnának,

egész nap csak játszanának.

Ezek az ábrándok, melyeket kergetek,

oly lehetetlenek!

Buddha, patak, Sakura?

Ez túl nagy csoda!

Vagy mégse?

Válassz!

Talán Japánba érve

megkapod a választ!

Vihar

A fecskék már alacsonyan szállnak,

vihar készül, de még várhat.

Hisz olyan jó most itt lenni,

a zöld réten feküdni.

De az idő nem kegyelmez,

lecsap, oly kegyetlen.

Mielőtt még feleszmélek,

még a ruhám is tiszta víz lesz.

Égzengés és zuhogás,

esőzés és villámlás,

szivárvány és napsütés,

jaj, ez a vihar olyan szép!

Fejem, ruhám tiszta víz,

szinte folyik belőle a víz!

De hát kit is érdekel,

mikor oly szép ez az égi jel!