Miért van ez? (lent)

Van barátom, vele nem vagyok magányos, de amikor nincs velem, mindig rájövök, hogy egyedül vagyok. Mindig mindenkinek segítek, alapvetően mindig mosolygok (még ha nem is igazi mosoly), az embernek úgy általánosságban kedvelnek, de mégsincsenek barátaim. Egy ember van akit nagyon szeretek barátként, de ő inkább a másik barátját szerezi jobban, aki kb. egy humorherold. És úgy veszem észre, hogy mindig az ilyen embereknek van a legtöbb barátjuk. De ha én nem vagyok ilyen humoros, akkor már ügyet sem kell vetni rám? Mindig csak addig kellek, amiíg az illetőnek kell valami, utána mintha megszünnék létezni.