Az emberek hogyhogy szeretnek élni? Ez számomra érthetetlen. Az élet rémes, hogy lehet, hogy valaki mégis szereti?

"De sajnos hogy a kérdésemre valahogy senki se hajlandó válaszolni, hanem mindenki velem foglalkozik és engem elemez, ahelyett hogy elmondaná, ő hogyhogy szeret élni, mit szeret benne, hogyhogy van kedve hozzá, stb., agyis mi ennek a titka"

Akkor talán én megpróbálom összefoglalni amit gondolok az életről/életemről:

Pusztán élet szép dolog, de a különbözö társadalmi befolyások eléggé elb*sszák. Tulajdonképpen az állam/média felnevel azért hogy egy dolgozó gép legyél, eltengődj a több/kevesebb fizetéseden megásd magadnak a saját sirod aztán átlag 70 évesen megdögölj. A folyamat megy tovább. Na mármost nem tudom ki miben hisz, mivel áltatja magát de szerintem a nagy büdös igazság az hogy nincs a halál után élet. Isten (vagy hívd aminek akarod) sem valószinű. Szerény véleményem szerint, nem is baj mert ha örökké élnél akkor nem lenne maga az élet olyan "különleges". Meg ha én meghalok szeretnék halott maradni. De addig próbálom leszarni azt hogy ki mit próbál rámtukmálni, ki miért rökönyödik meg tőlem. Vannak emberek akiket szeretek, akár meghalnék értük, és lényegében a legtöbb emberrel nincs bajom, próbálom már elsőre a jót meglátni mindenben/mindenkiben, de ha ez nincs meg vagy nagyon csekély mértékben akkor vagy kerülöm vagy elküldöm a f*szba. Néha szeretek józan lenni, néha így-úgy bódult lenni. Mivel még úgyérzem fiatal vagyok ezért túl nagy felelősség nincs a vállamon (csak a saját sorsom) de úgy gondolom aki addig eljut hogy gyereket csináljon az vállalja is a vele járó kötelességeket. Ez nem csak etetés, ruháztatás hanem hogy a gyerek minnél normálisabb légkörben nevelkedjen.

Mint fogalom az élet, gyönyörű, de ha egyesével nézzük az embereket rá kell jönni hogy bizony mindenki élete egy kis tyúkszaros semmi. Reménykedsz, szeretsz, gyűlölsz, összerogysz tehát elvergődsz amig élsz aztán viszlát. De ez nem feltétlenül baj mert igy rá tudok csodálkozni magára a világegyetemre és a többi emberre. Ez az én véleményem, és az is hogy aki meg akar halni annak mindig ott a lehetőség. Vagy személetet vált és úgymond a "pillanatnak él". Persze ez elég lesarkitott ideológia, de hasonló életvitelt folytat.

Tehát mint egyedüli ember, élsz vagy meghalsz lényegében mindegy. Ez az Univerzum működésén mit sem változtat. Van egy életet, van egy tudatod és ezt kiélvezed (azt teszed ami boldoggá tesz és a lelkiismeretedet nem igazán sérti...). Vannak emberek akiket a semmittevés a lazulás tesz boldoggá, de vannak akik a mindenség kérdéseire keresik a választ. Véleményem szerint mindenki azt tesz az életével amit akar, más meg kapja be a f*szt.

Akkor szerintem meg menj el könyvtárba és ott kezdj keresgélni. Netről életkedvet tanulni...istenem. Ehhez csak gratulálni tudok. Olvass inkább könyvet vagy verseket. Ady vagy Csokonai lehet tetszene.

Előző 20F

"hát én is azt hittem, hogy "ha legalább lenne egy párom!"

aztán van, nagyon szeret, van gyermekünk is, és mégsem érzem sokkal jobban magam :( ez betegség?! mert így nem kellemes élni, az biztos"

Egyébként igen. Ha valóban ez a helyzet és mégis igy érzel, akkor ilyen feltételek mellett biztosan betegség. Mániákus depresszió vagy mi a neve. Pszichológus vagy egy müvészeti irányzatban való önmegvalósitás segithet. De ha egyiket sem akarod, vagy "nincs időd rá" akkor hótziher hogy a saját levedben fogsz megfőni. És ez senkinek sem szép látvány főként a férjednek és gyerekednek. Mit gondolsz hogy fog így kifejlődni normálisan a személyisége. Ez nem csak rólad szól. Mondhatnám hogy a te életed... De ez már igy nem csak rólad szól.

előző 20F

Máté 10:39

Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."