Az albérletünket a főbérlő eladja és a nyakunkra járnak naponta többször az érdeklődők "lakást nézegetni". Normális ez?
A főbérlőink több millió forintért szeretnének nagyon gyorsan megszabadulni a lakásuktól amiben albérletben lakunk.Mivel nekünk nincs pénzünk rá,ezért azt mondták hogy megpróbálják eladni.Két nappal a beszélgetésünk után felhoztak két ingatlanost és fél órás tortúrával körbefotózták a lakást.Tisztaság volt és ők cipővel mentek mindenhova.(Jól esett...)
A tulaj a mi számunkat adta meg elérhetőségnek,mondván hogy mi úgy is itt lakunk.
Azóta naponta csörög a telefonunk különböző időpontokért és naponta járnak fel és be a lakásba számunkra vadidegen emberek lakásnézés címszóval.
Keressük már a következő albérletet,de addig nincs magánéletünk...
Normális ez az eljárás így?Nem kéne megvárnia a főbérlőnek míg elköltözünk?
A válaszokat előre is köszönöm!
Van-e szerződésetek? Ha igen, akkor ez birtokháborítás. Az engedélyetek nélkül csak a szerződésben rögzített időközönként nézhet be, és csak a tulajdonos. (Felejtsük már el ezt a főbérlő szót!)
A vevőjelöltek fogadása meg végképp nem a ti dolgotok.
Köszönöm a választ!
Nem vagyok tisztában ezzel a dologgal és azt sem tudom mit tudnánk most csinálni,mert a "nézelődők" jönnek és jönnek...
Eddig a tulajjal nagyon jó volt a viszonyunk és nem tudtam mit mondjak neki erre a dologra,mikor elmondta hogy mindenáron eladja a lakást és sűrgősen.
A szerződésben nincs rögzítve a látogatásokra vonatkozóan semmi,csak az hogy a felmondási idő 40 nap.
Ezzel lehetne valamit kezdeni,vagy így tűrni kell?Mit mondjak nekik,ha egyáltalán mondhatok?
Köszönöm a választ!
Lehet,hogy ez megrontja a jó viszonyunkat,de azt hiszem megteszem ezt a lépést.
Minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!