Szerintetek, hány évesnek kell ahhoz lenned, hogy cikinek érezd, hogy még mindig nem nőttél fel?

Örülj, hogy így érzel, mert sokan tényleg úgy vannak vele, ahogy írtad. A felelős, "felnőttes" gondolkodást, az érettebbé válást nagyban gyorsítják a személyes tapasztalatok, élmények, ha sikerül a megfelelő tanulságokat levonnod belőle. Nézz szét a környezetedben, ha válaszokat keresel. Akár szüleidtől, nagyszüleidtől. Én kb. 27 voltam mikor úgy éreztem, hogy már nem ciki édesapámtól kérdezni, mert fiatalabb koromban mindenkitől előbb kértem volna tanácsot mint Tőle. Túl, leszel néhány kapcsolaton, munkahelyen, albérleten, emberekkel, helyzetekkel kerülsz kapcsolatba, problémákat oldasz meg.

Én 21 évesen úgy éreztem készen állok a házasságra, családalapításra. Mikor 30 voltam és elváltam, visszatekintve láttam, hogy miért nem voltam még érett. Ezek a dolgok mindig utólag látszanak tisztán.

Tedd a dolgod legjobb tudásod szerint, a környezeted reakcióiból, (azokéból akiknek adsz a véleményére!), tudni fogod jó úton és jó irányba haladsz-e.

23/F vagyok és ugyanígy (azzal a különbséggel hogy én még most is irtózom a gyerek gondolatától is - talán azért mert ilyen fiatalon még félek elkötelezni magam).

"Ezt érzi valahogy az ember, érzi a lelke mélyén hogy nem viselkedik felnőtt ember módjára."

Ezt akkor érzi az ember ha pl. 22 évesen esetleg még mindig úgy táncol ahogy a szülei fütyülnek, mert "amíg az én kenyeremet eszed..." ha pedig megkérdőjelezi a szülei igazát akkor "hát így kell bánni anyáddal/apáddal azok után hogy mindent feláldoztunk érted?" (nem te kérted hogy feláldozzanak mindent érted). Az illető fiatal pedig ezután nem mer kiállni magáért olyan dolgokban sem amikben amúgy igaza lenne. Mert szerintem a felnőttség egyik biztos jele hogy nem hagyod érzelmileg zsarolni magad, látod a szüleid hibáit, hogy mi az amiben te úgy érzed ők nem adhatnak tanácsot mert az adott témában a tapasztalat szerint ők se jobbak nálad és ha mégis meg akarnák mondani a frankót ebben akkor udvariasan de határozottan meg tudod mondani nekik hogy "ne haragudjatok de majd olyantól kérek tanácsot aki tényleg ért hozzá". Persze hogy az ember nem érzi felnőttnek magát ha otthon mindig azt válaszolja válogatás nélkül mindenre hogy "igen anya, jól van anya, tudom anya".

És persze a felelősségvállalás. Hogy ha az illető mond vagy tesz valamit de nem vállalja a felelősséget érte, nem vállalja a várható jó vagy rossz következményeket akkor megint csak nem felnőtt. Mert a felnőttség (főleg a gyerekvállalás) ahogy elnézem iszonyatosan nagy felelősséggel jár.