Szerintetek hogyan keletkezett a világ?

A semmiből nem lesz valami, tehát semmiből nem lesz anyag, valaminek mindig is ott kellett lennie, csak az idők során rendeződtek, alakultak, összeálltak, szétrobbantak stb. Felfoghatatlan a mi kis időmértékünkkel a végtelen, de kizártnak tartom, hogy kezdetben ott volt a sötét űr, majd egyszer csak a semmiből anyagok keletkeztek. Ha így volt, ez bizonyíték Isten létezésére, vagy pedig nincs eleje, nincs kezdete, hanem mindig is volt. ááá nagyon nehéz ezt elképzelni, ennél még mindig egyszerűbb a Földön keletkezett élet, itt legalább van valami támpont, amiből ésszerű következtetéseket lehet levonni.

A "kezdetben semmi" gondolatköréhez hozzászólva: elképzelhetőnek tartom, hogy mi vagyunk "bezárva" ebbe a viszonyítási kényszerbe, amiből simán következik a lineáris idő képzete is. Talán (!) ha ezt a kis fogyatékosságunkat leemelné rólunk, aki ránk pakolta, kilátnánk a magyarázatokkal teli kezdet-keresésből. Érdemes azon rágódni, hogy lehet valami, ami most se más, mint akkor... Eléggé messzire vezet, és mégsem: az egyedüli biztosan változatlan dolog a "most": mindig a "jelen pillanat" van, a többi már az emberből készült szemlélő magyarázatgyárának köszönhetően "létezik". Kérdezz egy vakon született embert a horizontról! Elmondja, persze. Tehát maradjunk a mostnál, ami az egyetlen örök dolog, amit emberként megtapasztalunk, még ha átmeneti vendégeként is. Ez alapján az első válaszoló igaza még világosabb: olyan, hogy semmi nincs, sose létezik (szándékosan nem veszem ki jelen időből). A kérdés az, hogy mit nevezhetünk egyáltalán létezőnek? Hamar ott tartunk, hogy létezik-e az, amit soha senki nem lát, nem mutat ki, közvetve sem? Szükséges-e a szemlélő a létezés tényéhez? Kétirányú folyamat-e a látás? Bizonyos értelemben igen: nem a valóságot látod, amit látsz, az már nagy arányban a saját teremtményed, és még a valóságnak megfelelő látványt is akkor látod, amikor benned "megfogalmazódik" a látás vizuális nyelvén, azaz látványként "leképződik". Hab a tortán: van-e okunk biztosnak lenni abban, hogy minden jelenségre van megfelelő érzékszervünk, ami csak létezik? Nem lehet, hogy nagyon sok rétege van a világnak, ami egyszerűen nem része a mi világunknak, mert nem vagyunk képesek észlelni? Esetleg mert egyszerűen csak nem terjedhet ki rá a figyelmünk? Helyes értelmezés tehát, hogy a megfigyelő és az ő "saját világa" (tapasztalata) az egyik világ a sok közül, és ilyen világok azóta vannak, amióta megfigyelők is. Ismernünk kéne a legöregebb megfigyelőt?

Második. Na én is valahogy erre gondoltam, csak a te megfogalmazásod kerekebb :-) valóban, nincs mindenre érzékszervünk. Ezt úgy lehetne elképzelni, hogy tegyük fel létezik 2 dimenziós világ, és valahol itt lebeg felettünk. Felemelem a kezem és amikor az újaim átszelik a kétdimenziós világot a két dimenziós lények abból csak 5 kört észlelnek.