Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Adjam fel a próbálkozást?

Adjam fel a próbálkozást?

Figyelt kérdés

21 éves lány vagyok, "barátnőmről" van szó. 3 éve együtt lakunk az egyetemen. Ő engem, és egy másik barátnőnket is úgy emleget, hogy a barátai vagyunk.


Viszont én az utóbbi két évben furcsán érzem magam mellette, egyre jobban. Programokat lehet vele csinálni, viszont úgy érzem, egyáltalán semmit nem mutat meg magából nekem, bár a barátjának mond. Egyetemi dolgokról beszél csak szinte, tanulásról, sorozatokról meg filmekről, szóval full személytelen dolgokról. Ha valamilyen problémámat, gondomat mondanám neki el, ami kicsit lelkizősebb téma, látszik szinte a fintor az arcán, és teljes arckifejezése elárulja, hogy eddig, és ne tovább.

1-2 sablon szót mondd a dolgaira, és ennyi.


Például mikor párkapcsolatom ért véget, és nagyon magam alatt voltam, meghallgatott ugyan (bár látszott az arcán, hogy zavarja az egész téma), aztán még 1-2 szót mondott, és ennyi. Mikor apukám rákban meghalt, azt hittem megőrülök, és ki akartam beszélni magamból. A személyes gondolataimra, amiket leírtam neki, egyáltalán nem reagált, mintha soha nem is hallotta volna.


Most a nyáron sírva jött le az albérletbe, én kérdezgettem, mi a baj, mondja el, hátha könnyebb lesz. Azzal rendezte le, hogy "gond van otthon", de jót nem tud mesélni, rosszat meg nem akar.


Barátságnak lehet ezt nevezni? Hogy a rosszat nem akarja velem megosztani, és én sem oszthatom meg vele az igazi gondjaimat?

Valamit tudok tenni, hogy ez változzon, vagy ha 3 év alatt nem ment, eztán sem fog? (Másik barátnőnkkel ugyanilyen.)


Anyukám azt mondja, ne erőlködjek már, hogy közelebb kerüljek hozzá, hanem tekintsem csak úgy, hogy simán jóban vagyunk, és ennyi.


Ti mit gondoltok erről? ... Mert nekem így 21 évesen pont az lenne a barát, aki akkor is ott van, ha sírni akarok, és "rosszat mesélek", és fordítva is.


2011. jún. 8. 12:44
 1/3 eNerdzsy ***** válasza:

Anyukád jól mondja.


Egyébként van olyan, hogy ő ezt a magatartást hozta otthonról. Képzelheted milyen felpezsdítő és lélekemelő hangulat lehet náluk.


Nem érdemes ezen sokat agyalni.

2011. jún. 8. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Látszik szinte a fintor az arcán, és teljes arckifejezése elárulja, hogy eddig, és ne tovább.

Észre kéne venni magad,hogy ne fuss olyan szekér után ami nem kér belőled.

2011. jún. 8. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 domani1325 válasza:
Keress igazi barátokat.
2011. jún. 8. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!