Ezek szerint szeretnek bennünket a finnek?

Szeretem a finn népet, a finn embereket. Sokat lendített ezen, hogy azt tanultuk: nyelvrokonaink.

Objektívebben szemlélve, társadalmuknak két kiemelkedően irigylésre méltó, vitathatatlan erénye van:

- A szinte egyedülálló nemzetiségi politika. (Aland pedig iskolapélda az iskolapéldák között is.)

- Évtizedeken keresztül a Föld legkevésbé korruptabb országának számított. 2010-ben ugyan még a dobogóról is leszorult, de még mindig a legtiszteletreméltóbbak között maradt.

A fent leírtak miatt, rokonszenvből, tanári segítség nélkül még a nyelvüket is el kezdtem tanulni.

Amikor azonban jobban megismertem Őket, azt tapasztaltam, hogy Ők nincsenek annyira hasra esve a /nyelvi/ rokonságtól, mint ahogyan azt belénk sulykolták. Ez természetesen csak egy szubjektív megállapítás, mert egyébként kedves, aranyos és barátságos /barátkozásra képes/ embereknek tartom Őket. 25 évnél régebbi ismeretségeim is vannak, amelyeket barátságnak tekintek.

Nekem, aki úgy érzem, hogy hellyel-közzel már ismerem is Őket, nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a Düsseldorf-i Euroviziós Dalfesztiválon a mi versenyzőnkre adták le a legtöbb szavazatot.

Pici szarkazmussal: Ha nem 12 pontot, hanem csak hetet kap szegény Wolf Kati, akár az utolsó előtti vagy az utolsó helyen is végezhetett volna, mert a többi ország nem nagyon kényeztetett el bennünket.

(Nagyon kellemes meglepetés volt Szerbia /gyakorlatilag Vajdaság/ pontszáma, viszont szomorúság volt, hogy a Felvidék szavazatai elvesztek a szlovák nyelvű lakosságéhoz képest.)

Ugyanakkor égett is az orcám, hogy tőlünk talán éppen hogy kapott valamennyi, számításba vehető pontot az elsőként fellépő fiatal fiú.