Mi életed első emléke? Hány éves lehettél?
talán 1 éves voltam,sétálni indultunk,én a babakocsiban ültem anyu tolt és mondta a bátyámnak,hogy haza kéne menni,mert mindjárt elered az eső.Amikor ezt elmeséltem anyunak azt mondta,hogy nem emlékezhetek erre.Mondtam neki,hogy egy rózsaszín steppelt kabát volt rajtam,na akkor elcsodálkozott.Azt a kabátot elajándékozta mikor kinöttem,lefényképezve sem vagyok benne.
32/L
Még babakocsis voltam, az az elso emlékem, amikor a szuleim a szobában tologattak az ágy mellett, utána meg jott a vihar és a kiskádat az ágyra tették, abban furdettek meg :)
Princess
Anyai papámat látogattuk meg egyszer, aki 1992-ben halt meg, én pedig 1991-ben születtem. Szóval Kb egy éves lehettem. Emlékszem, hogy jobbra volt az ajtó a folyosón, ahol voltunk, asszem volt egy kályha, kicsit olyan régies volt a hely, és hogy nem annyira jött be nekem a dolog. Meg hogy nem tudtam, hogy kinél vagyunk, de legalábbis nem voltam benne biztos, mert akkor még 3 nagyszülőm volt, és nem tudtam hogy most mi van :)
Meg valamikor voltam hajón is a balcsin talán, de az lehet, hogy álom volt, meg nem tom hány éves lehettem. Mindenesetre az is elég halovány emlék, szóval elég régi lehet.
Kár, hogy nem emlékszik az ember tisztán az ilyen régi dolgokra, vicces lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!