Douwe egberts reklámba kinek a versét mondja?

igen. ébredés.

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;

azt hitte, hogy még alszom, mert mikor

házam elé ért, elmosolyodott,

körülnézett s a nyitott ablakon

nesztelenül beugrott a szobámba,

aztán könnyű ingét ágyamra dobva

bebújt hozzám a takaró alá.

Azt hitte, hogy még alszom s megölelt

s én mozdulni sem mertem, félve, hogy

felébredek és álomnak remélve,

hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és

mozdulatlanul és remegve tűrtem,

hogy karjaimba fészkelje magát,

s mintha egyetlen érzék erejébe

gyült volna testem-lelkem minden éhe

és szomja és a beteljesedés

minden igérete, csak a tapintás

néma ajkával s vak szemeivel

szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem

az égi vendég ajándékait:

ujjainak játékában a napfény

lobogó lepkéit, karjában a

rét illatának harmatos husát

s egész testében az egymásbaringó

felhők mindenütt egyforma ölét.

Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul

feküdtem ott a gyanútlan karokban,

de mikor végre álom s ébredés közt

félig tolvaj s fél-részeg öntudattal

megloptam az istenek gyönyörét,

nem bírtam tovább és csókolni kezdtem

és felütöttem szememet… Ő

ép fölnézett rám. A kedves mosoly

megüvegesedett rémült szemén,

arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:

Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott

és menekült, már az ablakhoz ért

és belefoszlott a hajnali égbe.

Én felültem és értelmetlenül

és soká bámultam magma elé:

szénaszag csapott be az ablakon,

messziről zúgott a hegyi patak,

a szoba még sötét volt, de a nap már

ágyamra tűzött, és a takarón

úgy pihent a fény tűzfátyola, mint

egy odadobott könnyű arany ing.