Mi a véleményetek erről, valamint mit tanácsolnátok? Csak intelligens, egyéni véleményt alkotó emberek válaszára vagyok kíváncsi.

Köszönöm az eddigi válaszokat, megpróbálok egy nagyjából összefüggő választ adni.

Annak, hogy eljutottam idáig, részben az az oka, hogy csalódtam az emberekben. De hatalmasat. Sorra veszítettem el azokat az embereket, akik közel álltak hozzám, és nem feltétlenül az én személyiségemből fakadóan. Ezt még úgy-ahogy tudtam kontrollálni, mert volt egy ember, akire "mindig, minden körülmények között" számíthattam. Nos, ő sincs többé. És itt nálam betelt a pohár. Azelőtt sem szívleltem különösebben az embereket, de így meg aztán végképp lemondtam a komolyabb érzelmi töltettel járó dolgokról. Ellenben ennek nem az a velejárója, hogy magányos vagyok. Sőt, kifejezetten szociálisnak tartom magam, a középpontban vagyok, és sokan keresik a társaságomat. De ez csupán azért van, mert még csak most fogom tölteni a 18-at, ebből kifolyólag még csak a középiskolai tanulmányaimnál járok, így akarva-akaratlanul az emberek között kell lennem. Viszont ezek csak a felszínes, üres kapcsolatok, hogy mégiscsak el tudjam magam szórakoztatni a hétköznapok során. Így kialakult egy olyan 4-5 emberből álló társaság, amelyben el tudom tölteni az időmet. És más emberekkel sem okoz komoly gondot a kapcsolatteremtés, mert tartom magam annyira attraktív és hiteles, már-már megnyerő személyiségnek, hogy könnyen férkőzzek mások bizalmába. Az érdeklődési területem is meglehetősen széleskörűnek mondható, a hétköznapi élethez, a sporthoz, vagy netán a magyar történelemhez is egyaránt hozzá tudok szólni, véleményem szerint elég magas színvonalon.

Azzal is tisztában vagyok, hogy ennek az egésznek mélyebben gyökerező okai is vannak, de már nem tudok, és azt hiszem, nem is akarok rajta változtatni.