Van egy vers, monda a mamám a végén mindig megsiratja! Sajnos nem tudunk rájönni, hogy mi a címe? Egy beteg gyermekről szól.

Nem a villikirályos?

Johann Wolfgang von Goethe: A villikirály

(fordította: Vass István)

Ki vágtat a szélben, az éjen át?

Egy apa az, ő viszi kisfiát.

Karjába szorítja gyermekét,

átadja teste melegét.

- Fiam, mért bújsz az ölembe, ki bánt?

- Apám, nem látod a villikirályt?

Koronája fehérlik, uszálya suhan.

- A köd gomolyog, csak a köd, fiam.

"Jöjj hát velem, édes gyermekem!

Játszhatsz gyönyörűen énvelem,

mutatok majd tarka virágokat,

anyám arany ruhákat ad."

- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,

mit igér suttogva a villikirály?

- Fiam, csak csitt, ne mozogj, ne beszélj:

a száraz avart zizzenti a szél.

"Most, szép fiú, jó fiú, jössz-e velem?

A lányaim ápolnak majd szeliden.

Már járják az éjben táncaikat,

s álomba táncolnak, dúdolnak."

- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,

a villi-királykisasszonyok!

- Látom, fiam, ott fehérlenek

a sűrű sötétben a vén füzek.

"Szeretlek, a szépséged ingerel:

eljössz, vagy erővel viszlek el."

- Apám, most bántott, jaj, de fáj!

Megfog, nem ereszt el a villikirály!

Borzongva az apa üget tovább,

karolja nyöszörgő kisfiát,

a ház kapuján bajjal bedobog:

karjában a gyermek már halott.