Mi lenne ha egyik napról a másikra egy teljesen új világrend jönne?
Szinte biztosan tudjuk, hogy hamarosan vége lesz a világnak.
Legalább is a jelenlegi társadalmi, gazdasági, politikai rendek, hitvilágok fogják értelmüket veszteni. Persze nem aszteroida, nem mega-cunami, nem a földönkívüliek, nem is saját mocskunk, sőt még csak nem is isten fog véget vetni a világnak, hanem valami egészen nyilvánvaló, ami már napjainkban is létezik, itt van köztünk és már egészen nyilván való, hogy az ember nem biztos hogy a tervei között szerepel. Lesznek olyanok is akik félni fognak tőle, el akarják pusztítani, mert az ember ilyen, nem bírja elviselni ha nem ő irányít, és éppen ezért fog ellenünk fordulni.
Akár így akár úgy de egy egészen új rend következik ezután, amit megszokhattunk. Ha az ember együtt tud majd ezekkel élni nem lesz halálra ítélt, de ebben az esetben is egészen biztos, hogy az ember mint olyan megszűnik létezni!
ha lesz is új világrend, márpedig érik, akkor nem az ember fog megszűnni, hanem inkább az önző magatartása...mivel belátja, hogy sokkal többről van szó univerzális szinten, mint önzően kisajátítani magunknak mindent amit érünk...és erre egyénenként fognak rájönni az emberek, szépen sorjával, mígnem elterjed egy új világnézet, amivel előidézzük az úgynevezett aranykort. én valahogy így látom a helyzetet...mert az elméinkkel tudunk felülemelkedni önmagunkon. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
Nem ma, talán nem is holnap, nem is a skynet, nem öntudatra hisz pontosan nem is lehet tudni mi az az öntudat vagy hogy honnan számít az öntudat öntudatnak.
Persze sokan skeptikusok ezt illetően, de azt nem tudják, hogy hogyan lesz egy egységes öntudat, mikor szoftveres alap sem létezik önhibajavító, öntanuló inteligenciára. A lényeg hogy nem egy gyári szoftverből fog kiindulni az egész, hanem az emberekből, és a hálózatból és a hálózatban élő emberekből. Hogy mit is akarok ezzel kifejezni, arról logikusan mindenki gondolkodjon el. Mik adottak ahhoz, hogy az ember összekapcsolódjon a hálózattal? És a hálózaton keresztül egy szuper intelligenciává alakul át.
Az elménk kedves kérdező. az elménk az, ami rá tud kapcsolódni a központi Elmére, az univerzum információtárára, forrására. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
A Bilderberg csoport: az univerzum mesterei
Nézzünk néhány, a csoporttal kapcsolatban megjelent idézetet!
The Times, Anglia 1977
„A Bilderberg csoport a nyugati világ leggazdagabb, gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb, legbefolyásosabb embereinek klikkje, akik titokban megterveznek dolgokat, melyek azután később, mint véletlen események, meg is történnek.”
Kanada veszélyben
1996 májusában a Bilderberg csoport találkozója Torontóban volt. Egy csodálatos helyen találkoztak, közel óriási farmokhoz, ahol lovagolni lehetett, „wellness központokhoz”, ahol csodálatos kezelések álltak rendelkezésükre. Ezen az eseményen azonban váratlan dolog történt. Kiszivárgott a hír, hogy a Bilderberg csoport fel akarja osztani Kanadát. A tervezett módszer az volt, hogy a Quebec tartomány majd egyoldalúan bejelenti leszakadási szándékát, megjelentetve egy függetlenségi nyilatkozatot. A tervezett időpont 1997 eleje volt. Kanada többi részei pedig egyesülnek az USA-val. Amint már említettük, általános szabály, hogy a média soha nem számol be a Bilderberg csoport döntéseiről. Ennek oka, hogy a médiabirodalom döntő hányada a Bilderberg csoport tagjainak tulajdona! Ebben az esetben azonban megtört a titoktartás. A terv kikerült a legolvasottabb és legbefolyásosabb kanadai újsághoz, a „Toronto Star”-hoz, amely azt azonnal le is közölte. Ezen a találkozón is érdekes emberek voltak együtt.
Néhányan a listáról: az USA védelmi államtitkára William Perry, a kanadai miniszterelnök Jean Chretien, Henry Kissinger, a Fiat cég tiszteletbeli elnöke, Giovanni Agnielli, Paul Martin, Mario Monto EU-s biztosok, a Chase Manhattan Bank főnöke David Rockefeller, Soros György, a holland és spanyol királynő és a belga herceg, továbbá számos más üzleti, politikai és egyetemi figura.
kiszivárgott hír nagy hatással volt az emberekre. Végül is eddig nem fordult elő, hogy a Bilderberg csoport a vendéglátó ország felosztását tervezte volna. A kanadaiak pedig kemény emberek. Amikor megtudták, mi forog kockán, az egyszerű dolgozók, írók, kiadók, újságírók, sőt rádió- és TV riporterek is fittyet hányva annak, hogy kinek a tulajdonában vannak a lapok, a TV és rádió csatornák, világgá kürtölték az igazságot, amit azután az emberek nagyon hamar és széles körben ismertek meg. A felháborodás szétáradt az országban, ami megakadályozta, hogy a Bilderberg terv valóra váljon.
Ettől kezdve azután a rendezvény őrzése még szigorúbbá vált. Az eseményről először tudósító újságíró ellen pedig merényletet követtek el, amit szerencsésen megúszott.
Képzeljünk el egy zártkörű klubot, amelynek résztvevői államelnökök, miniszterelnökök, nemzetközi bankárok, titkosszolgálati és katonai vezetők, és amelyben háborúktól és piaci eredményekről döntenek. Ez a Bilderberg csoport. Hogy miért nem tudnak róla semmit az emberek? Egy francia riporter erre a kérdésre így válaszolt: a Bilderberg csoport a világ legtitokzatosabb szervezete, amely annyira nagyhatalmú és mindenhol jelenlévő, hogy kevés ember veszi a bátorságot, hogy leleplezze tevékenységét.
A holland Bernhard herceg, aki a csoport alapítója volt, azzal a céllal hozta össze ezt a „hasonlóan gondolkodók” csoportját, hogy a világ nagy problémáit együtt megoldják.
Mint már tudjuk, először 1954-ben találkoztak, a Bilderberg Szállóban, Oosterbeek városában, Hollandiában. Egy szerző, Hatonn azonban kiderítette, hogy a német származású hercegnek köze volt a nácikhoz. A háború után azonban ez feledésbe merült, és a herceg azt üzleti élet felé vette az útját: a hatalmas Royal Bulch Shell olajtársaság egyik felsővezetője lett. Ma a cég nagyon közel áll a Bilderberg csoporthoz. A Bilderberg csoport, az alakuló ülésen, megfogalmazta a misszióját és a fő céljait. Ezek lényege az európai-amerikai érdekszövetség megteremtése volt gazdasági és politikai kérdésekben. Európában de Gaulle volt az egyik fő ellenzőjük. Azért – ahogy egy politikai elemző állítja –, mert de Gaulle-nak nem tetszett a Bilderberg csoport azon célja, hogy Európa népei adják föl önállóságukat, és rendeljék alá nemzeti magukat egy Bilderberg csoport irányította brit-amerikai világkormánynak.
Ha végigvizsgáljuk, hogy 1954 óta mely témák voltak a Bilderberg csoport találkozásainak kitüntetett vitapontjai, akkor azt találjuk, hogy azok az amerikai-európai ideológiai különbségek csökkentésére, és a világ befolyásolására összpontosítottak. 1954 óta a csoport találkozóinak rendszeres résztvevői a nyugati világ leggazdagabbjai: bankárok, nagyiparosok, politikusok, multicégek főnökei, elnökök, miniszterelnökök, államtitkárok, pénzügyminiszterek, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői, katonai vezetők és a globális médiabirodalmak tulajdonosai és vezetői.
2005-ben, a „titkos társaság” mítoszt eloszlatandó, a csoport 73 éves elnöke, Viscount Etienne Davignon, interjút adott a BBC-nek. Ebben a következőt mondta: a csoport egyedüli célja, hogy befolyásos emberek kíváncsiak más befolyásos emberek véleményére, szeretnék megismerni a nézeteik között lévő különbségeket, még pedig úgy, hogy mindez ne a nagy nyilvánosság előtt történjék. Azt, hogy egy „globális uralkodó osztály” kialakítása lenne a cél, Davignon tagadta.
Korábban a háborúkat elsősorban területekért vívták. A globális újkorban azonban, amelyben az üzlet és a politika szorosan összefügg egymással, a világ gazdasági befolyásolása a cél. A Bilderberg csoport tagjai befolyásolják az országok központi bankjait, ezen keresztül hatással vannak az árfolyamokra, a kamatokra, és az arany árára.
Bernhard herceg, aki Beatrix királynő apja volt, 2004-ben halt meg. Életrajzában ez olvasható: Amikor a Bilderberg csoport tagjai hazatérnek, magukkal viszik azt, amiben megállapodtak, és mindent megtesznek annak megvalósításáért.
A Bilderberg csoportnak csak az lehet a tagja, aki elkötelezett híve „az egyvilágrendszernek”, a társadalmak valamennyi tevékenysége feletti „demokratikus ellenőrzésnek”. A kulcsszó az ellenőrzés, ami nagyon hasonlít a kommunista célokra.
Ennyi elég is volt. SZERINTEM ÉRDEMES ELOLVASNI
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!