Hogy hívják azt a szolgáltatást, hogy felhívsz egy céget vagy vállalatot, és míg közvetlen emberi hanggal tudsz beszélni, százötven óra nyomja meg ezt és azt szöveg van?
Eszembe jut drága (pót)nagymamám, emléke legyen áldott, aki még élt, amikor ezek a telefonos ügyfélszolgálatok bejöttek Magyarországra és neki tán még mobilja is lett, és rendszeresen hívta a mobilja ügyfélszolgálatát, de vagy húsz éve, mert nem tudta, hogy hogy kell használni a mobilját, és jót nevettünk szegényen családilag mindig, amikor büszkén mesélte nekünk, hogy jól megmondta a telefonos kisasszonynak, hogy ez meg az, persze gépi hang volt az. Na, most én vagyok azon a szinten bakker negyvenpár évesen, hogy nem bírom idegekkel, ezt a nyomja meg ezt meg azt, míg élő emberi hanggal tudok beszélni, és persze ebbe belejátszik az is, hogy nem Magyarországon élek már, sőt, nem is latin betűkkel író országban, aminek az a következménye, hogy sokkal könnyebben fejezem ki magam szóban vagy értem meg az emberi hangot, ha nem hadar, mint amennyi türelmem van neten megkeresni az adott és kért információt, de egyszerűen már a nyomja meg ezt meg azt gombokhoz sincs türelmem, és nem is értem, hogy miért nincs, de már sok éve úgy tekintek minden egyes ilyen küldetésre, mintha hős lovag lennék, a cégek meg a gonosz, hétfejű sárkányok, ahol minden egyes "ha ez meg az kell, akkor ezt nyomd meg, ha meg az meg amaz, akkor azt nyomd meg" a gonosz sárkány egy-egy feje, komolyan, iszonyat figyelem és türelem kell hozzá, és nekem mintha nem lenne újabban, még egyedül itthon sem, pedig jobban szeretem az élő emberi hangot, mint a megkeresem magamnak nyugiban neten, mert abban is könnyen elveszek, de ez új számomra, hogy már a telefonos segítséghez sincs elég türelmem vmiért, de azt sem tudom, hogy hogy hívják még magyarul sem, nem hogy más nyelven.
Szerintem nem ez a telemarketing, vagy igen? Nyomja meg ezt, ha ez, és azt, ha az.. Hogy hívják ezt a gépi hangos (vagy még ha emberi hang felvéve, akkor is, na) sokfejű sárkányt, amelyen át kell jutni ahhoz, hogy tényleg közvetlen emberrel beszélhessek, aki naná, hogy hadar, de ő legalább még reagál is rá, ha rászólok, hogy hé, lassabban légyszi, mert bevándorló vagyok.
Lassan kezdem megérteni a már sok éve nincs is köztünk drága (pót)nagymamámat, mert lassan én is eljutok a jól megmondom nekik szintre, csak én még tudom magamról, hogy gépi hanggal (vagy rögzített emberi hanggal, tök mindegy) beszélek, akire kiabálhatok, illetve manapság már a mindent lehallgató telefonok tán így is lehallgatnak és majd a sz.ig. számom mellett lesz náluk egy jel, hogy csak a különösen nyugis kollegák beszéljenek vele csak, mert ideggörcs... :D Vá, tiszta kész vagyok! :D
Amúgy tényleg komolyan rá kell készülnöm minden ilyen telefonon elintézendő dologra, de tudom, hogy még így is örüljek neki, hogy nem Amerikában élek, mert arról azt hallottam, hogy ott viszont már nincs is közvetlenül reagáló ember a nyomógombok végén, és ha olyan ügyed van, hogy nem férsz bele semmilyen dobozba, akkor így jártál, nem tudod megoldani, vá, szóval örülök neki, hogy itt még van remény, hétköznap reggel egy négy órás idősávban, ugye... Bürokrácia, váááááá! Még jó, hogy van internet egyáltalán! :)
Ez akkor izgi, amikor kaptál egy sms-t arról, hogy csócsálja valaki a számládat!...
Mire emberrel tudsz beszélni, ott találod magad a Hortobágy közepén egy szál falevéllel a szeméremdombodon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!