Mitől függ hogy valakinek valóban nehéz az élete és nem csak a "semmiséget" érzi nehéznek? Ki számít nehéz életűnek?

Sok dolog külső szemlélőként teljesen más, no és ne feledjük, hogy egyén függő mind.

Pl a szorongás. Külső emberek dilisnek nézik max az embert... De az illető pedig maga a poklot tapasztalja meg fizikailag és lelkileg is.

Szerinzem senki gondját nem szabad alábecsülni.

Minden nehézségnek, akadálynak a te rá adott reakciód adja meg a súlyát.

Mesélek valamit. 15 múltam, amikor meghalt faterom. Ősz volt, épp hogy elkezdtem a középsulit. Anyám 35 évesen fiatal volt még az özvegysorshoz, hamarosan lelépett egy orvos barátjával. Akkoriban (50 éve) állami bérlakás volt a módi, én is egy ilyenben maradtam egyedül. Azt hamar kisakkoztam, hogy nem szólhatok senkinek, ha nem akarok intézetbe kerülni. Nem akartam. Gondoltam, anyám majd visszajön, addig valahogy kihúzom. Éjszakai vagonrakásokat vállaltam feketén, abból tartottam fenn magam. Az iskola nagyon szar volt. Az ofö hamar kiszúrta, hogy hazudozok anyámról, hogy most miért nem tud jönni szülőire, most éppen mért nem alkalmas a családlátogatás, stb. A lényeg,hogy utált és folyamatosan alám tett. Becsületére legyen mondva, hogy amikor érettségi előtt fél évvel kipattant a dolog, onnantól az állását kockáztatva falazott nekem.

Nehéz életem volt? Qurvára! És ha ezt így egyben láttam volna, beszarok ott helyben és feladom az egészet. De 15 évesen csak azt láttam, hogy minden nap jön valami szarság, amit meg kell oldani. Érted? Csak a kicsi részfeladatokat érzékeltem, és így nem volt olyan szörnyű megoldhatatlan. Később még áldottam is a sorsot, amiért így alakult. 18 évesen már akkora egészséges önbizalmam (és izomzatom) volt, mint a Clark Ádám kotróhajó. Hiszen mit láttam? Bármi jön, megélek.

Szóval igaz a mondás: ami nem öl meg, az megerősít.