Van olyan aki tud csinálni szerelmi kötést és működik is ? Tapasztalat is érdekelne
Jajj, a kétségbe esettek mentsvára... és csodálkoznak, hogy nem működik.
Csajszi, engedd el.
Egy kapcsolathoz két ember közötti viszonzott érzéseknek, vonzalomnak kell lennie.
Normális, értelmes ember lehet pont a stikked, naivitásod miatt nem akar veled lenni vagy szimplán nem passzoltok. Felesleges erőltetni. Csak fájdalmasabb lenne.
Kerülöm az ezo-diliseket.
Ez helyett inkább ismerd meg önmagadat a hibáiddal együtt és fejlődj!
Az utad során pedig ismerkedj emberekkel, ismerd meg őket is és belobban a szerelem, amint megtalálod azt, akivel rengeteg közös pontotok van és a kémia is működik.
Megesik az is, hogy egyszerűen biológiailag nem passzoltok.
Az illattól egészen a sejtekig.
Volt már off kapcsolat nem megfelelő illat miatt. (hormonok a nyak tájt) egyszerűen elment a libidóm mellette, holott mai napig maszti alap napi 2x, szexről nem is beszélve.
De ismerek olyan párt is, akik azért mentek szét, mert nagy vágyuk nem jött össze.
Mindegyikük egészséges volt, de mégse fogant gyermekük. Így a családalapítás off.
Aztán idővel a nő is és a pasi is családot alapított mással.
A nőnek 2 gyereke van, a pasinak 3.
Ezeken nem segít a "kötés/boszorkányság".
De jópofa szerepjáték lehet felnőtt módra vagy a gyerekekkel boszisat játszva. 🙃
Egyik exemről kiderült, hogy jóshoz, boszorkányhoz járt titokban. (20-30ezreket ott hagyva/alkalom)
Azt jósolták neki, hogy meg fogom csalni...
Én...a hűséges kutyafajta...igen,persze.
Betegesen féltékenykedni kezdett, mindenre és mindenkire gyanakodott ok nélkül.
Bunkó volt velem oktalanul és nagyon fájt. Elsírtam magamat, hogy mi a fene ez az egész.
Akkor ő volt a mindenem és mindenemet rá áldoztam, minden percet imádtam vele, mindaddig, amíg nem kezdte el a marhaságokat.
Itt már én kezdtem el gyanakodni. Barátainktól, családjától kérdezgettem mi lehet ez a hirtelen stikkje mögött.
Senki sem értette.
Aztán fura volt, hogy alig volt kesse, holott mindig volt neki is.
Külön kasszán voltunk, csak a közös dolgainkat fizettük felesbe.
Mindketten gyűjtöttünk, hobbiainkra költöttünk.
Aztán kevesebbet ment edzeni, mert nem volt kesse stb. Lejebb adott falmászásból is.
Vagyis a kess máshova szivárgott.
Egyszer követtem, mert azt hittem lehet kurvázik? S azért ilyen féltékeny, mert magából indult ki. Én ismertem félre?
Nos, igen... Én ismertem félre... Csak másképp.
Ugyanis egy lepukkadt házba ment be. 1 óra múlva kijött és ott vártam a kapuban.
A csalónak kifizetett 22ezret előttem és még ő volt felháborodva, hogy mit keresek ott.
Megjegyzem: életem során ez volt a második, hogy valaki után mentem. Sok tényezőnek kell összejönnije, hogy ilyen alantas dolgot tegyek, ami alatt még az én lelkiismeretem emészt fel...
Beszélgettünk egy hosszasat hazafele, majd az étkezőben. Elmondta, azt josolták neki, hogy megcsalom és félt, hogy elveszít.
Felkeltem az asztaltól undorodva tőle... Csaló szava többet ért, mint az enyém, aki szívét, lelkét idejét eleadta a kapcsolatba.
Mondtam neki, hogy fáj ez az egész és mindaz, amit ok-okozat nélkül velem tett.
Bementem szobába, elővettem bőröndjét, ott állt a szoba ajtajában lesokkolva, hogy mit csinálok.
Mondtam jöjjön segíteni pakolni és kérem vissza a lakásom másik kulcsát.
Földön térdelve, csúszva esedezett bocsánatért, miközben határozottan elutasítottam. Mindketten bőgtünk közben.
A felesleges hülyeségek és ezotéria meghülyíti az ostoba réteget...
Ne legyél ilyen gyökér, hogy hiszel ezekben. Élj a valóságban, lásd a tényeket, fogadd el mindazt, akár jó, akár rossz és legyél azon, hogy kialakítsd magad számára a jó életet!
Ne kötést akarj valakivel, hanem igaz köteléket!
Kösd be cipőfűződet és taka ismerkedni, élvezni az életet s közben keresni azt, akivel leélheted boldog időszakodat vagy akár a hátralévő életedet!
Remélem észhez térsz.
Igen, fájni tud az egyoldalú szerelem. Mimdegy, hogy csak távolból szereted vagy pl szakítottál vele vagy ő veled.
Tiszteletben kell tartanod, ha valaki nem akar vagy pl te nem akarnál mást.
Lehet széthasad a szíved, torkodban a sírógombóc vagy éppen üvöltve sírsz potyogó könnyekkel, befeszülő mellkassal.
Viszont a tényt el kell fogadni. Adott esetben pedig tiszteletben tartani a másik felet.
32N
Nem kell már csinálni.
Aki ilyen kérdést feltesz, az már kész van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!