Dante Isteni színjátéka tulajdonképpen miről szól?

A Dante Isteni színjátéka egy enciklopédikus skálán mozgó, teocentrikus univerzumot bemutató, eszkatologikai narratíva, mely a transzcendens igazság felé vezető spirituális peregrinációt ábrázolja. A mű egy allegorikus viatorium, amely az emberi lélek purgatóriumán keresztül történő lustrációját és sublimációját követi nyomon, miközben az erkölcsi és teológiai doktrínák sokaságát ötvözi. A triptichon struktúrájú eposz – Inferno, Purgatorio, Paradiso – Dante allegorikus alter egójának, a középkori ember prototípusának, aki az írói én és minden emberi lélek szimbóluma is egyben, metafizikai útját követi. Az "Inferno" kantikája a morális degradáció és az emberi bűnök infernális konzekvenciáit tárja fel, ahol a büntetések az iustitia distributiva elve alapján, a contrapasso doktrínájával összhangban állnak a földi életben elkövetett bűnökkel. A "Purgatorio" a lélek látványos catharsisát és ascetikus purifikációját ábrázolja, ahol a bűnös lelkek a contritio cordis által, isteni irgalmasság reményében, fokozatosan haladnak el a lustralis tisztítótűz felé, hogy felkészüljenek a celestiális szférákra. Végül a "Paradiso" a beatifikus vízió és az empirikus érzékelésen túli, transzcendentális tudás eszkatológiai kiteljesedését mutatja be, ahol az empirikus és a noetikus egyesülnek a mystica theologia és a supranaturalis revelatio fényében. Az egész művet áthatja a scholastica doktrínáinak és az arisztotelészi-féle filozófiának a teológiai kontextusba való integrációja, a komplex numerológiai és astrologiai motívumokkal kiegészülve, amelyek a mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti analogiát tükrözik. Dante műve nem csupán egy középkori univerzum allegorikus reprezentációja, hanem egy mélyen személyes, spirituális utazás krónikája is, mely az individuális lélek transzfigurációját és az örök igazság felé való törekvést hivatott bemutatni.