Jó minőségűek voltak a szocializmusban a dolgok?

Az a baj, hogy te nem éltél abban az időszakban (én sem, de legalább többféleképpen tanulmányoztam). Nem véletlenül vágytak az akkori fiatalok a nyugati termékekre, élvezeti cikkekre.

"a megvalósítás kicsit jobb is lehetett volna(és ez minden országra igaz)" Kicsit? Azért utópia, mert megvalósíthatatlan, és mint tanulmányozhattad, általában nincs jó vége az ilyen próbálkozásoknak.

""És a legrémisztőbb, hogy ezt észre sem veszik/vehetik"

De ha az ott élők nem veszik észre vagy nem tudják észrevenni, akkor ők ezt jónak fogják fel és úgy hiszik, hogy egy jó világban élnek. Számukra az egy utópia."

Nem, ez se nem utópia, és ők sem idióták, nem hiszik úgy, hogy egy jó világban élnek. Viszont mást nem tudnak tenni. Aki távozni próbál az országból, vagy lelövik rögtön a határnál, vagy elfogják és válogatott módszerekkel kínozzák halálra, a családját pedig munkatáborba küldik. Ez nem túl utópisztikus dolog, számukra sem. Próbálj meg pár napig napi 100g (állam által biztosított) rizsből eltartani egy családot(miután ingyen kidolgoztad a beled minimum napi 12 órában) aztán könnyen megtapasztalhatod, hogy milyen szép is lehet az élet Észak-Koreában.

"A chipses zacskókban fele levegő, fele chips van"

Ennek CSAK AZ AZ OKA, hogy ha nem lenne benne levegö, a chipsekböl csak morzsák maradnának, összetörne a szállítás során - EZÉRT van benne levenö, védi a chipseket!

Én 57-ben születtem, így nem csak elbeszélésekből ismerem azt a kort. És életem másik fele meg már ebben a nyitottabb világban telik. És még nem vagyok szenilis, hogy ne emlékeznék mi volt, és nem tudnám, mi van.

Kb. 64-től vannak olyan emlékeim, ami valamennyire értékelhető.

Rákosi éráról nem írok.

Ami miatt a korosztályunk „nosztalgiázik”, az a kiszámíthatóság. Ha nem tettél valami őrült hülyeséget, akkor onnan mehettél nyugdíjba, ahol dolgozni kezdtél. Így kölcsönt is nagyobb bátorsággal vehettél fel. Nem is nézték jó szemmel, ha valaki sűrűn változtat munkahelyet.

Aki nem dolgozott, azt büntették (közveszélyes munkakerülés bűncselekmény).

Egy kis kitérő a programozott avulásról: ez részben legenda, részben valóság. A szocialista termékere nem azért nem volt jellemző, mert senkit nem érdekelt a vezetők közül, mekkora kárt okoz az előállítása az egyes dolgoknak.

„Nálunk tervgazdaság van, nyugaton káosz”. Mondták. Igen. Nálunk kötelezően előírták, mit kell megtermelni, gyártani, termeszteni stb. Raktárra! És utólag próbálták eladni. A KGST szerződésekben foglalt mennyiségeket nem. De nem kölcsönös segítség volt az, mint ami a nevében van, hanem hogy senkinek ne legyen jó. Mindenki szívjon. Így ez egymillió banángörbítőt el tudtuk adni a baráti országoknak, csak ott egy fia banán nem volt. Egy másik tagország eperhámozót állított elő, azt meg megvettük mi. De nem kell az epret hámozni.

Olyan nincs, hogy úgy gyártsanak valamit, hogy ezer esztendeig működhetne, de 4 év 2 hónap múlva menjen tönkre. De mi lenne valóban a gazdasággal, ha minden nagyon tartós lenne? Ha mindenki megvette már az ezer évig működőképes tévét, húsdarálót, porszívót stb., akkor ki kellene rúgni azokat, akik tévét, húsdarálót, porszívót stb. gyártanak. Egy idő után csak az marad, amit megeszünk, megiszunk. Semmi egyéb munka nem lenne. Meg a szolgáltatások. A cserére nem a gyors tönkremenetel ösztönöz, hanem a folytán megújuló tudás, külső stb. És eltelhetni az emberekkel, hogy nem élet anélkül az élet. 578 kamerás mobil valóban szükséges? Nem.

Szóval a minőséget is az határozta meg, mit lehet előállítani a tervutasítások szerint. Vannak dolgok, amelyek már hatvan-hetven évesek, de még működnek. Titkuk az egyszerűségükben van. Egy kézzel tekerhető kávédarálón mi tud elromolni? Gyermekkoromban nekünk is olyan volt. Egy mély fa dobozka, tetején őrlőműves szerkezet fémből. Tekered és kész. Időnként eltakarítod. Ma olyan darálót is kapsz, amiben van Wi-Fi, mindenféle program ezer felesleges dolog. A kávéfőző: a kotyogó olasz mintára készült, csak silányabb minőségben. De tette a dolgát. Nem zenélt közben, és nem csilingelt a végén. Igaz, az olasz sem.

Volt egy Vitray vezette valami műsor anno. Már lehetett kapni hazai gyártású farmert (egy időben kobboj [sic!] nadrágnak hívtuk). Akkor mér kicsit engedékenyebb volt a hatalom. A Trapper farmer is szóba került, és hogy az panaszolták a fiatalok, hogy a kinti, eredeti ha kopik, a festés fakul, nem az anyag megy szét. A magyarnál meg kirojtosodik, felfeslik a szára. A ma megint divat (szerintem rettentő ronda) műtoprongy gatyák akkor még ismeretlenek voltak.

Hogy jót is írjak: sok dolgot nem lehetett itthon kapni, ami kint létezett. De senki nem szűkölködött. Amit a boltokban meg lehetett venni, arra tellett is. Nem kellett a pénztárcára meredni és számolgatni, hogy ha nem egy, hanem két csirkefarhátat veszel, nem tudod kiváltani a gyógyszert. Borjúhúst nem tudtál venni, de egy kiló oldalas, mellé kiló karajt simán tudtál venni, miközben két kiló alma, kiló kenyér, húsz kifli, meg egy zacskó kávé már ott volt a táskádban.