Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Óraátállítással kapcsolatban...

1112 kérdése:

Óraátállítással kapcsolatban erről vélemények?(Én nyári isz. -párti vagyok) Rájöttem, mi a hiba. Ugye senki sem szeret sötétben kelni, már láttam pár napja is, hogy hajnali7-kor még milyen sötét van. De akkor mi lenne,ha nem állítanánk az órát, hanem

Figyelt kérdés

hanem egyszerűen csak 9-re mennénk be a munkahelyre? (Melósok is, tanárok is.) Ugyanakkor végeznénk, mint alapesetben, előtte: pl aki 8-16-ig dolgozik, az ilyenkor, téli időszakban, 9-től 16-ig dolgozna? Tehát az első órát egyszerűen csak kihagynánk.

Pl,ha mondjuk minden történelem-óra az első órába (8.00-8.45) esne, akkor arra a téli időszakra kaphatnának a gyerekek egy teljesen új órarendet. Hogy mondjuk nem félévenként változna, hanem a téli időszakhoz igazodna, és arra lenne egy másik.

Vagy pl lehetne olyan, hogy az első óra fakultatív lenne, ha a tanár úgy gondolja, hogy szívesen bejönne megtartani (8.00-8.45) az adott bármilyen tantárgyat, ami az övé, akkor be lehetne rá jönni, aki akar. Meg még pl korrepetálásokat is jobb korábban tartani.

Nekünk is pl mikor még volt olyan, hogy matekkorrepetálás 0. órában (kb 7-től), és akkor még tök frissek voltunk, egyébként nagyon jól el is mondta a másik osztály tanára, amit a miénk nem tudott jól, és akkor egyébként délután kezdtünk kicsit hamarabb lankadni, akkor éreztük meg; de jó volt, mert nem a délutáni pihenő időből ment el, hanem az alvás-időből.

De egyébként lehet, hogy azértis voltunk frissek, mert így, hogy korábban jöttünk be, pont egy alvási ciklus végére raktuk be az ébresztőt, és olyankor, az alvási ciklusok végén úgy tudom, könnyebb fölkelni.

Meg egyébként volt olyan, hogy beraktak nekünk kötelezően plusz órát (ezt most nem részletezem, lehet, később kifejtem), na és akkor azt nulladikba, vagy 8.-9. órákba lehetett berakni. Úgy beszéltük meg a tanárral, hogy nekünk az egyik nulladik lesz, és akkor jött egy iskolai rendelet, hogy nem lehet nulladik órában tartani (pont a vidéki diákok miatt), de pedig még az iskolától legmesszebb lakó osztálytársunk is, (mki egyöntetűen) azt mondta, hogy a nulladik lenne jobb, merthát, különben, mikor érne haza (?). Én nem_laktam olyan messze az iskolától, mint ő; én, mikor 9. óránk volt, 17.05-17.07 körül értem haza. Őt meg nem tudom. (De még előbb el is kellett kéredzkedni, hogy elérjem azt a járatot, amivel így érek haza, különben meg várni kellett volna a fél órával későbbire)

Meg még általánosban úgy adódott, hogy volt 7.-8. évfolyamon 0. órában tesink, meg 5.-től8.-ig talán kéthetente (v. hetente?) úszás kötelező, de órarenden kívüli, másik suliban volt az uszoda, oda többnyire egyénileg mentünk tanítás után. (kedd v péntek, akinek pl valamelyik napon egyéb edzése volt, az mehetett a másik tanár órájára a másik napon az évfolyam másik két osztályával. ) Ott először leúsztak a lányok, amennyit a tanár gondolt, utána úsztak a fiúk, lányoknak általánosságban hosszabb a hajuk, több idő megszárítani. (meg még ezenkívül volt egyik félévben 2 tornatermi tesink, másik félévben 3, így fértünk el a tornateremben; az összes osztálynak hogy legyen hely/+idő a tornateremben. (De a vége most nem ide tartozik.)

Meg még a másik. Én nyári-párti vagyok, de tudnám támogatni az óraátállítást, amennyiben téli időszakra csak felet állítanánk. Nyáron a nyárihoz mindenképpen ragaszkodom, de hajlandó vagyok annyi kompromisszumot kötni, hogy ősszel egy felet állítsunk a téli felé. Egy teljes órát állítani értelmetlen, de felet az még lehet okés.

Mert okés, hogy nem kelünk sötétben, de akkor ,,adtunk a ..arnak egy pofont", ha már délután 4kor cserébe sötét lesz. Úgyhogy félóra, egy ilyen kompromisszumos megoldás, hogy reggel/hajnalban amikor kelünk már nem lesz annyira sötét, de viszont délután se lesz még olyan hamar sötét.

(De nekem pl a magyar nyári mellett a román nyári is jó, de ott meg egyszer írta valaki, hogy akkor este Tízig lenne világos. Az is egy érdekes felvetés, mert pl lehet, hogy valaki nem tudná világosban altatni a babáját, de mondjuk ott lehet alkalmazni redőnyt/sötétítőfüggönyt esetleg, ha úgyadódik, hogy szükséges; ha meg elromlott a redőny, akkor akár pl lehet, hogy javítható. (Román nyárival állandóra állítva este 18 órakor kezdődne a sötét.)


Másik, hogy lehetne a munkahelyen "pacsirtaműszak", meg "bagolyműszak; amikor megérkezik valaki egy új munkahelyre, akkor bejelenti a főnöknek, hogy ő baglyos, vagy pacsirtás, és akkor pl a pacsirtások félórával korábban bejönnek, a baglyosok meg még alszanak tovább félóráig, csak a portásoknak kéne megfizetni azt a plusz időt, hogy ők a pacsirtaműszak elejétől a bagolyműszak végéig bent vannak (ez nem több, mint fél/1 óra plusz, amennyivel a portások tovább bent ülnek. [pl lehet olyat is, hogy, hagyományokhoz ragaszkodva állítunk órát, de pl aki addig papírforma szerint 8ra járt, állítás után papírforma szerint 7órára járna. De mondom, az Egy óra átállítás nekem sok, de akkor (átállítás nélkül is) munkahelyenként külön-külön meg lehe5ne szavaztatni, hogy mikor kezdődjön a bagoly, és mikor a pacsirta-műszak. De szavazás nélkül; egyénileg lenne a legjobb, max ha két órával előbb jönne be, nem lenne megoldható, megoldható, mert annyival előre egy ember kedvéért nem hívnák be a portást. De mondjuk egyénileg jó, mert van, akinek bele kell kalkulálni, hogy hozza-viszi a gyerekét.

Másik,portásból is lehet többet felvenni, pl tudok olyan boltot, hogy 2 ember van, egyik bejön kezd hajnali 6-ra. Aztán napközben, csúcsidőben bejön a kollégája is, akkor olyankor többen vannak, és akkor a korábbi, aki bejött hajnali 6-ra, ő hazamegy; és a másik marad bent 20 óráig, aki később jött.


Ja és visszatérve, én diákként anno úgy éreztem, hogy a délutáni pihenőidő fontosabb, hasznosabb, hatékonyabb regenerálódás céljából, mint az alvásidő.


Meg még,másik, hogy én alapjáraton úgy vagyok vele, hogy 16 óra az még délután, akkor még nem szabadna koromfekete sötétségnek lennie, 17.00-t amint elüti az óra 16.59 után, akkor kezdődik az este, a vacsoraidő, de 17 órakor még akkor se szabadna sötétnek lennie (nemhogy délután 16kor!!), hanem, az még egy világos esti órának kéne, hogy legyen, és este 18 óra előtt még nem lenne szabad sötétnek lennie.

| Megmég amúgy, hogy mit érünk el, ha reggel világosban kelünk, ha úgyis azt az időt a gyárban pocsékoljuk el (nem tudjuk kiélvezni, hasznosítani), akkor inkább már délután legyen tovább világos, hogy még tudjunk akkor világosban hazamenni, meg még akár valamit csinálni is (pl hóembert építeni a család régen akár lapátolni is havat világosban).



2023. okt. 30. 11:05
 1/7 A kérdező kommentje:
*jaj,elírtam. Úgy akartam, hogy melósok is, diákok is. Mert a tanárokat is melósoknak számítom. Tehát ez a szó most mindenkit takar, aki dolgozó (és kap is érte pénzt mer' a gyerek a suliért nem kap (illetve hallotram,hogy van már, ahol igen.) Szóval gyerek is lehúzza a suliban a 8 órát, és utána még hazabuszozás után leül tanulni, hogy fölkészüljön a holnapi 8órájára, ez is,meg a tanároké is,meg bárki más tisztességes munkája is becsülendő
2023. okt. 30. 11:12
 2/7 A kérdező kommentje:
Ja meg tényleg, ha télen rövidülnek a nappalok, akkor mi miért dolgozunk ugyanannyit? picit természetellenes, hogy ezt nem követjük. Ha pl nem_lenne lámpánk, akkor tök sötét lenne, értelmetlen lenne bármit dolgozni a természet szempontjából. :)
2023. okt. 30. 11:16
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Mert az eredmény pont ugyanaz lenne, csak sokkal körülményesebben, mint egy egyszeri óraállítással.
2023. okt. 30. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
62%

Ha azt mondjuk, hogy:

* téli életmód november 1-től húsvétig,

* nyári életmód húsvéttól november 1-ig,

akkor tulajdonképpen ugyanúgy élnénk az életünket, csak lenne egy fix időszámítás. A váltások környékén egy kicsit el kell gondolkodnunk, hogy most 17-kor még dolgozni kell-e, de ez egy-két hétig tart (míg amíg megszokjuk az életmód-változást).

2023. okt. 30. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
#2: Azért, hogy a terhelés egyenletes legyen. Vannak szezonális munkahelyek, ott változó a terhelés, de például iskolában miért kellene?
2023. okt. 30. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Ez a pacsirta meg bagolyműszak nekem nagyon tetszik! Bár én egy órával is eltolnám a munkaidőt a fél helyett. Egész órák könnyebben kezelhetők. Egy iskolában főleg.

Azért vicces lenne egy olyan hirdetés, hogy "Pacsirtaműszakos kémiatanárt keresünk!"


Ami az óraátállítást illeti, a jelenlegi nyári időszámítást kellene állandósítani. Mert az borzasztó,hogy délután négykor már sötét van, és egyre csak sötétebb lesz, pedig munka/iskola után még annyi mindent lehetne/kellene csinálni! Kinek van kedve ehhez sötétben? Sötétben az ember már csak bekuckózna otthon, és várná a vacsit meg a lefekvést.

Akik a téli mellett kardoskodnak, azt mondják, azért, mert az az igazi, az eredeti, és ezért az a "természetes". Szerintem meg egyáltalán nem természetes kukksötétben még dolgozni.

Persze, a nyári időszámítás megtartása mellett meg reggel sötétben kelni és munkába indulni nem jó dolog, de ez mégis más hangulatú, mert egyre világosodik, és tudod, hogy már csak kicsit kell várnod, és teljesen világos lesz.


De, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon, vezessük be az állandó téli időszámítást, ám ezzel együtt váltsunk időzónát, azaz lépjünk át az egyel keletebbi zónába. (Ennek a végeredménye pont ugyanaz lesz, mintha maradunk a helyünkön és az állandó nyári időszámítást vezetjük be.)

Ezt annál is inkább megtehetnénk, mert a jelenlegi időzónánknak (GMT +1) a keleti felén terül el az ország, és kissé már át is lóg a az eggyel keletebbi zónába. Vagyis egyáltalán nem pont délben delel a nap a téli időszámítás szerint, hanem korábban. Azaz, eleve kicsit "el vagyunk tolódva a nyári időszámítás felé" (vagyis, helyesebben megfogalmazva, a GMT +2 felé.)

Szóval, a "természetességre" hivatkozóknak akkor lenne igazuk, a téli időszámítás akkor lenne pont jó nekünk, ha a zónánknak a közepén lennénk, de nem ott vagyunk. Vagyis ez még önmagában nem érv a téli mellett.


Az egyetlen, bár nem elhanyagolandó érv a GMT +1-ben maradás és a téli időszámítás mellett az az, ha az EU többi állama is ezt választja. Mivel sokkal nyugatabbra vannak tőlünk, náluk sokkal később sötétedik még a téli időszámítás mellett is, vagyis nekik kevesebb okuk van a nyárit választani. Sőt, az ő esetünkben a reggeli sötétség nyom többet a latban, hiszen alapból később világosodik náluk, mint nálunk (mivel nyugatabbra vannak), ami a nyári ellen szól számukra.

Vagyis, szerintem, ha végre eltörlik az óraátállítást, a fentiek miatt szerintem a téli időszámítás fog maradni Európában. Ám, ha ezt az EU kötelezővé teszi (vagyis, minden tagállamnak kötelező lesz egységesen a télit bevezetni), ami simán elképzelhető, az egységes működés miatt, Magyarországnak ( és a velünk egy sávba eső országoknak) még akkor is lesz lehetősége "kijátszani" ezt, az időzóna váltással.

Azaz, átmenni GMT +2-be és úgy bevezetni a télit, mivel az a jelenlegi nyárival egyenértékű.

2023. nov. 14. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Jé,találtam egy ilyet,kapcsolódik

https://www.youtube.com/watch?v=yIeOS_dtUvw

Köszönöm az eddigi válaszokat,jók.

2023. nov. 17. 22:25

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!