A törvény szerint egyenlő arányban örököl aki ápolja , gondozza idős szüleit, mint aki nem is tartja a kapcsolatot velűk?

Elvileg igen, az örökség csak a rokoni fokozat alapjan jár.

Tehát ha valakinek van 5 gyereke, akkor mind az öt ugyanannyit örököl a halála után, függetlenül attól, ki mennyire törödött vele vagy sem.

Ha ezt nem akarja, akkor célszerü a gondozó gyerekkel eltartási szerzödést kötni, ezzel az övé lesz az örökség, vagy esetleg lehet végrendeletet írni, ajándékozási szerzödést kötni, de ezek megtámadhatóak.

Igen.

Alapból az lenne a kézenfekvő, hogy senki sem kell feláldozza az életét azért, hogy egy másik felnőttet ápoljon. Évi pár látogtás azért meg azért kijön gondolom mindenkinek.

Ha meg nem, akkor vehetjük azt hogy az örökség a sérelemdíj, amiért el kellet viselnie a szülőt 18 éven keresztül.

2-es! Feltéve, ha valóban megkapja a kárpótlást a sok-sok év sérelmeiért...

Meg sokszor nem 18 az, hanem több. (A gyerekkort nem kellene beleszámolni, mert az sokszor más jellegű, bááááár....... na nem is folytatom, tehát van amikor mégis bele kell számolni.)

Én már elfogadtam, hogy nem kapok 1 Ft-ot se. Ez a hozzászólásod egy néhány percig tartó reményt adott, de szertefoszlott. Meg ki tudja meddig élnek..., kívánok távol lenni tőlük gondolatban (meg fizikailag is kellene).

A válaszokat kiegészítve: Olvastam, hogy az öröklöttek megvétózhatják [jó, ide más szó kellene, de nem jut eszembe az a szó], mert nem törődött vele/velük, ezért "nem érdemli meg". A miért-eket pedig mindenki máshogy látja és máshogy vizsgálja. De ennek járj még utána, hogy hogy van ez!

A géppel írt végrendelet érvénytelen, föleg, hogy az aláírás is az.

És jogilag tényleg egyenlö a két testvér, utólag nem lehet semmit tenni.

Igen...itt jön be a képbe az, amit korábban írtam: "A miért-eket pedig mindenki máshogy látja és máshogy vizsgálja.". Az egyik dolog az, hogy te harmadik személyként nem valószínű, hogy mindent tudsz a kapcsolatukról amiért ez így történt. (Ez nagyon egy labilis terület. Az alapvetően gonoszul viselkedő gyerekre sem lehet 100%-osan rámondani, hogy "Ő volt a hibás.". A legidősebb bátyám nem ritkán fizikailag szembeszállt apukámmal - rendesen ütötték egymást és úgy ordítoztak, hogy igen messziről lehetett hallani. (Apukámnak az apukájának olyan hangja volt, azt mondták róla, hogy "Ha ordított, zengett tőle [és a falu neve, amit nem írok le]. Apukámnak is ugyanolyan "erős hangja van".) De ki is csinált vadállatot a legidősebb bátyámból? Apukám. Minden józan ok nélkül ő kezdte el ütlegelni őt, és minket is mikor gyerekek voltunk. (Apukám egyébként a mai napig abban a tévképzetben van, hogy az a mértékű "fenyítés" 100%-osan helyénvaló. Nem veszi észre a különbséget aközött, hogy mit jelent a fenyítés és a teljes indulatból pofozás, szíjjal ütés stb., hogy a feszültségét levezesse. De nem csak e két szó között nem tud különbséget tenni, hanem Sok más józan emberhez nem illő agyi eldeformálódása - agyi defektusa, ahogy elneveztem ezt a jelenséget - van.) Sok-sok-sok év múlva már iggggen rendesen meghúzta magát - mármint apukám - és még hangosan se szól rá bátyámra (igaz is, hogy már rég nem lakik ott, de sokszor akkor is volt verekedés+ordibálás, amikor már elköltözött). Már 70+ éves, vézna, semmi esélye nem lenne szembe szállni vele, illetve sokszor kapott 10-20 ezreket is tőle. Ezeket gondolom a fő oknak, amiért felhagyhatott ezzel a viselkedésével - hiszen "mai napig abban a tévképzetben van, hogy az a mértékű "fenyítés"".) Nem voltál jelen mindenhol, amiről láthatnád a valós kapcsolatukat és ezáltal a miért-eket. Nem tudod, hogy milyen (elsősorban) lelki károkat okozott benne anyukád.) És ebből kifolyólag jön a másik dolog: Ne bíráld anyukád döntését. Ő ő, te pedig te vagy. Nem te hozol döntést, hanem ő. 2 Különböző személy vagytok. (Ugye neked se lenne jó, ha ő felülbírálná döntése(i)det?) Mindenki élje a saját életét, és ne a másikét akarja irányítani (ez esetben egy harmadik személy felé kedvezően lenni), ha neki ez a határozott döntése annak ellenére, hogy már többször is beszéltetek róla, akkor hagyd meg neki, ne győzködd továdd.

(Azt ugye nem gondolod, hogy egy szülő egy igen nagy hibáját elmondja egy másik gyerekének? Az anyukám naaaaagyon sok mindent nem ért a velem való kapcsolatáról. Meg is hiszem, és így is van ez rendjén, hogy ez a törvényszerűség se ellenkezzen a világmindenség törvényeivel.)

Még egyszer: nagyon nem valószínű, hogy mindent tudsz kettejük kapcsolatáról. A látszatból vagy egyik ember szájából nem mindig lehet 100%-osan leszűrni a 100%-os valóságot. A miért-eket pedig mindenki máshogy látja és máshogy vizsgálja - ezért írtam olyan stílusban anyukámról, ahogyan. Tehát ezekre alapozva írom most ezeket.