Hogyan tanuljak meg angolul?
Ha már az alapok mennek, akkor csináld a következőt.
Keress egy sorozatot, filmet, videóst, vagy bármit, amiben angolul beszélnek, kezd el nézni. Fontos, hogy olyan tartalmakat nézz, ami tényleg érdekel, és szórakoztat. Ne hallgass másra, hogy mit kéne nézni ,csak azt nézz, ami érdekel. ha filmet, sorozatot nézel, akkor kezdheted felirattal is. Eleinte nehézségeid lesznek a megértéssel, de ne add fel, mert ha más aktívan hallgatod, és próbálod megérteni, akkor lassan, de biztosan tanul az agyad.
Én is sorozatokon kezdtem, olyannal, amit már láttam magyarul teljesen, és nagyon sokat segített, hogy ismertem körülbelül a szöveget, így felirat sem kellett. Illetve Ashens videóit néztem rendszeresen, de folyton vissza kellett tekergetni, ráguglini, hogy milyen kifejezés, mit jelt, de kb. egy év múlva, vettem észre, hogy már nem kell annyit tekerni. Onnantól csak csodálkoztam, hogy egyre többet tudok, és egyre kevésbé kell fülelnem. Mára már mindent érte szinte.
Így szórakozva tanulsz.
Öcsém és jómagam online játékon fejlődtünk sokat.
Kezdetben csak írkáltunk a többiekkel, idővel pedig Raid-ekre kellett a beszélgetés, amikből átmentünk baráti csevejbe.
Kellemes kikapcsolódás máig a game és a kellemes vegyes társaság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!