Burkolt fenyegetés? Valaki burkoltan fenyeget másokkal azt fel lehet jelenteni?





Feljelentéssel bárki próbálkozhat, bármivel. Akár azzal is, hogy a buszvezető megsérti az utast azzal, hogy hátat fordít neki. (Nyilván nem a kérdésbeli, számomra ismeretlen esetet akarom lebecsülni, csak példa a határtalanságra.)
Az első válaszvonal: a hatóság befogadja-e a feljelentést. Ha befogadja, kérdés, kér-e és milyen kiegészítéseket, bizonyítékokat. Aztán, ha ezeken túljut az ügy, tesz-e érdemi lépéseket, vagy a határidő leteltével értesítést küld, hogy a vizsgálat nem derített ki intézkedésre okot adó esetet. Ha itt is túljut, és a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal átadja a vádhatóságnak, kérdés, ők hogyan bírálják el? És ha itt is továbbjut és élnek a vádemeléssel, akkor kérdés, hogy a bíróság milyen határozatot hoz?





Semmi értelme jelentgetni. Csak ha tényleg az életed a tét és van bizonyíték. Pl kezdetleges tettlegesség.
Alapon nem nagyon foglalkoznak ezekkel, mert már mindenki mindenkit feljelentget.
Amikor pedig én voltam komoly bajban, semmire nem mentem a rendőrséggel.
A mentorom kapta el az illetőt és fenyegette meg a zaklatómat, aki sok helyre követett.
Bolt, munkahely, otthonom, sőt még a randimon is betalált és jött utánunk. Barátnőm és kislányával fagyizni mentünk, szintén betalált.
Sok betegagyú járkál szabad lábon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!