Miért készítettek külön 78, 33, és 45ös fordulatszámú lemezeket?










A 78-as még a kezdetek voltak. Már nem emlékszem, mi is volt az anyaga. Olyan húsz darab körül volt, amit megörököltem.
Még a gramafonjidejéből való.
Szerintem sűrűbb barázdákat nem lehetett vágni. Igen, ezek nem préselt lemezek voltak!
Elektromos alkatrész nem volt benne. A forgatását rugó végezte. Fel kellett húzni. A termetes tű belülről kifelé játdzotta le. Az erősítő egy hatalmas tölcsér volt.
A kezdetleges lemezjátszók ezt örökölték meg. És megjelent a kétoldalas lemez.
A mértetük ellenére is csak egy-egy szám volt egy oldalon, és a frekvenciatartomány is keskeny.
A mikrobarázdás lemezek megjelenése új anyag, új rögzítési (magnó) technológia és új sokszorosítási módszernek volt köszönhrtő. Ezeket már vágták.





Folyt: a nagylemezek történetét nem ismerem, pedig gyermekkoromban már nem volt ritkaság, de kezdetben másmilyenek voltak, mint amilyennek már ismerhettem.
A mikrobaráza több szám felvitelét tette lehetővé, és sztereóban. Ez utóbbi ritkaság volt még. Mivel sűrűbbek lehettek a mélyedések, kisebb fordulatszám is elég volt (32). A kislemezek átmérője kisebb volt, a sebesség 45 fordulat percenként. Bevallon, az eltérés okát nem tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!