Van az életnek értelme így ?

Most így belegondoltam abba hogy mi értelme is van ez egész létezésünknek ? Úgyis vége lesz. Ez megnyugtat, senki sem marad itt.

Tudom elég negatív vagyok, de leszrom mit mondanak mások. Valamiért ilyen lettem. Nem tudok már együttérezni senkivel, megérteni pedig pláne nem, nem is akarom. Szeretem látni ha valaki szenved, fizikálisan vagy éppen mentálisan, az őrület számára a pokol. Rózsaszín ködben élnek egyesek, és jó látni azt hogy megtapasztalják milyen pofont lehet kapni az élettől ugyebár.

Aztán jönnek a vallási fanatikusok az ostoba istenimádatukkal, meg hogy legyél jó ember mert így a menyországba kerülsz stb hülyeségek. Nincs jó vagy rossz, csak történések vannak.

Nem érdekel a családnak nevezett csoport se, ahol az a lényeg hogy mit adsz a másiknak. Ostoba szülők döntik el hogy neked megkell születni. Már magzatunkba ott vizslatnak minket, nem hagynak békén. Aztán megszületsz, és már akkor helyretesz a társadalomnak nevezett szenny. Ha esetleg valami problémád van, ugyanez a társadalom amíg az egyik gyereket ajnározzák, addig a másikról tudomást sem vesznek.

Maga a létezés is egy kész kabaré, egy vicc. Bár soha nem azonosultam senkivel, mégis tudom hogy egyes emberek mit miért tesznek. Fura látni a sok embert akik droidok módjára viselkednek úgy ahogy előírják a törvènyek. Egy mosoly mögött nincs más mint képmutatás a világ felé, belül pedig felfal a harag. Mókás.

A szerelem érzése számomra teljesen értelmetlen, nem tudom megérteni, elfogadni. Nem tudok közel engedni senkit, mert belehatol az intimszférámba mint egy rohadt vírus, felemésztene mint ahogy sokaknál látom mit tesz ez az érzés. A siránkozás látványa a szeretett ember elvesztése miatt, vicces. Akár meghalt, vagy elhagyta.

Bárhogy is játszunk, mindig ugyanaz lesz a vége.