Régen a vasfüggönyön át lehetett szökni? Ha igen, hogyan?

1970-re eltávolították a taposóaknákat. Onnantól könnyebb volt.

Többnyire helyismerettel rendelkező embercsempész vitte a próbálkozókat a határig, és okosította ki, hogy hogy csinálják, mire figyeljenek. A határ közelébe se mehetett, akinek nem volt a határsávba belépési engedélye. Tehát kellett egy vezető, hogy ne kapják el őket még a határ előtt kilométerekkel. Már a határtól 40 km-re is igazoltatták az idegeneket. A határ közelében őrök cirkáltak.

Ha sikerült eljutni a határig, akkor először a vadakat a jelződrótoktól távol tartó kerítésen át kellett mászni, nem volt magas, szükség esetén elvágtak erővágóval pár drótot.

Figyelték a járőröket, gyakran azt is tudták, mikor indulnak, mikor vannak távolt egy adott szakasztól. Néha határőr kiskatona adta el az információkat, akár még az is meg volt beszélve, hogy az ő szolgálata alatt majd lassan fognak riasztáskor a helyszínre érni. Vagy ha őrtoronyban volt, akkor elfordult, mikor látott valakit.

A műszaki zár (jelzőkerítés) úgy működött, hogy ha összezártak két drótot, vagy elvágták, akkor riasztott. 2-300 m pontossággal meg lehetett állapítani a riasztás helyét.

A jelzőkerítésen akár át is lehetett bújni, vagy szükség esetén pár drótot elcsípni. Itt egy egykori katona mutatja a technikát (átjártak gyümölcsöt szedni):

[link]

Volt utána egy géppel fellazított sáv, amin meglátszottak a nyomok. (Gereblyézettnek is mondják, de kézi gereblyézéssel nem nagyon foglalkoztak, legfeljebb a megrongált részeket javították ki.) A riasztásra kiérkező határőrök a nyomokból állapították meg, hogy merre mentek a határsértők, és hányan voltak, női vagy gyerekcipőméret volt-e, stb. Képezték őket a nyomolvasásra. A kerítés többnyire 1-2 km-re volt a határtól, azaz, még volt idő elfogni őket, a követéshez akár kutyát is használhattak. (Ebben is számított a helyi személy, hogy ott próbálkozzanak, ahol közelebb van a határ.) Aztán már csak gyorsnak kellett lenni...

Ha nem volt kutya, akkor lehetett próbálkozni a nyomok eltüntetésével. Akár valami gereblyeszerűséggel, akár cipőre szerelt széles deszkával. Az akkori lámpákkal éjszaka még a rossz minőségben eltüntetett nyomokat is nehéz volt észrevenni, így legalább azt nem lehetett tudni, hogy pontosan honnan indultak. (Kutya esetén persze az ilyesmi nem segített, csak a futás.)

De bármivel próbálkoztak, semmi se volt biztos. Mivel a kiérkező csoport eleve a valódi határon állt fel, a két szomszédos csoport meg utána két oldalról fésülte át a sávot. Tehát csak hozzáértő személy tudott a menekülőknek tanácsot adni, a helyi lehetőségek kihasználására.