Mit vontál le utólag a rossz dontesed kovetkezményéből?? Hiszel abban, hogy igy kellett lennie? A rossz rossz maradt?

Én abból indulok ki, hogy mindig - életkornak megfelelően - felelősen döntöttem.

Hogy akkor, ott ezt láttam a legjobbnak. És abból, hogy sosem vezérelt ártó szándék, másoknak is jót akartam.

Persze, hogy voltak rossz döntéseim, nem is egy, amit mai fejjel nem hoznék meg. De akkor óriási rágódások után biztos voltam benne, hogy jól döntök.

Ne legyél brutálisan szigorú magadhoz. Emberek vagyunk, nem gépek.

A rossz rossz marad, a hiba megtörtént és nem lehet meg nem történtté tenni. Ahogy a mondás tartja, hiába kérsz bocsánatot egy eltört vázától, attól az még darabokban van. Viszont ne emészd magad miatta, mert az sem segít sem a történteken, sem rajtad. Az sem feltétlenül mindig igaz, hogy utólag nem lehet megváltoztatni a történteket.

Pl. Ha egy kihagyott utazásról, iskolai tanulmányról, vagy hasonlóról van szó, akkor azt akár be is pótolhatod. Sőt akár még értelmet is nyerhet, hogy csak később vágsz bele, mert addigra lehet, hogy sokkal jobban tudod értékelni az utazást, tanulást, egyebet, mint akkor, amikor fiatalabban, kevesebb tapasztalattal kihagytad.

Viszont, amíg csak keseregsz miatta, hogy miért nem máshogy döntöttél akkor, azzal addig a saját időd és figyelmed vesztegeted, amit akár arra is fordíthatnál, hogyan tudnál most jobb döntést hozni a korábbiak fényében? Rengeteg ember addig kesereg régen kihagyott lehetőségeken, vagy elkövetett hibákon, hogy közben észre sem veszi, hogy most is nap mint nap elmegy mit sem törődve egy csomó lehetőség mellett. Pedig, ha a régmúlton rágódás helyett nyitott szemmel járna a jelenében, valószínűleg a múltat is sokkal könnyebb lenne feldolgozni.

Az igazán fontos lehetőségek általában nem egyszeriek az ember életében. Főleg akkor, ha tesz is érte valaki, hogy újra hasonló lehetőségek elé kerüljön. De a meg nem tanult leckék is legalább ilyen makacsul velünk maradnak. Ha egy probléma megoldását nem sajátítod el, akkor az a típusú probléma hajlamos újra és újra előkerülni és nehezíteni az életed - egészen addig, amíg meg nem tanulsz megküzdeni vele.

A legjobb, amit a hibákkal tenni lehet, hogy tanulsz belőlük, hogy ne kövesd el őket újra. Sőt érdemes megpróbálni inkább mások hibáiból tanulni, hogy te már elsőre se kövesd el őket, ha lehet. A legrosszabb amit tehetsz, hogy elköveted a hibát és aztán a végtelenségig rágódsz rajta és hagyod, hogy ez megbénítson, bekorlátozzon a dolgokban. Főleg mivel ez elkerülhetetlenül újabb és újabb hasonló hibákhoz vezet. Sőt, ha az az egykori hiba túl sokáig befészkeli a fejedbe magát, akkor nagyon könnyen gátlássá is válhat, ami később is megakadályozhatja, hogy helyesen dönts, jobban csináld. Főleg, ha az egykori kudarc miatt később elkezded kerülni a hasonló helyzeteket. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy ha leesel a lóról, azonnal vissza kell rá ülni és tovább lovagolni. Ha az első kudarc miatt elkezded mindig elkerülni, félelemmel állsz hozzá, akkor nagyobb eséllyel vallasz újra és újra kudarcot - jelentős részben pont azért, mert még mindig új neked az a dolog, mert még nem tanultad meg, hogyan kell egy ilyen típusú problémát megoldani. Nem véletlen, hogy a sportolók, orvosok és minden más szakember rengeteg időt tölt a mestersége elsajátításával. Mindenki hibázik, bénázik. Sokkal jobb, ha biztonságos körülmények közt teszi, ahol van mellette olyan szakember, aki elmondja, hogy kell a hibát helyrehozni, illetve máskor hogyan tudja elkerülni. Az iskolai képzések tulajdonképpen semmi másról nem szólnak, mint arról, hogy addig hibázol mindenben, amit csinálsz, amíg meg nem tanulod hiba nélkül csinálni.

Az csak a társadalom káros hatása, meg a tanult tehetetlenség pszichológiai jelensége, hogy az ember elkezd agyalni rajta, hogy vajon jól csinálja-e, nem ciki-e itt bénázni. Pedig amit keveset csinálsz, abban nem ciki bénázni, hanem szinte törvényszerű. Járni is úgy tanultál meg, hogy folyton elestél. Csak akkor még nem ültette a fejedbe a társadalom ezt a tévképzetet arról, hogy ciki botladozni, ezért nem érdekelt. Azt láttad, hogy mindenki másnak megy a járás, sőt még bátorítottak is benne, ezért addig próbálkoztál vele ügyetlenül, amíg össze nem jött. Sőt, ha a tanult tehetetlenséggel kellően sokára talált be a környezted, akkor még táncolni is meg tudtál tanulni.

Van egy ilyen (Magyarországon elég szokatlan) tanmese az üzleti életben, hogy egy bankvezér behívja a beosztottját az irodába, miután egy hibája sok milliós veszteséget okozott a cégnek. A beosztott félve bemegy a vezérhez és sejtve a választ kérdezi, hogy ezért most ugye kirúgják. Mire a főnök nevetve közli, hogy dehogy rúgom ki azt az emberemet, akinek a tanítására épp most költött el a cég sok milliót.

Komoly hiba a sorsra fogni a hibákat. Azzal rajtunk kívülálló tényezőkre hárítjuk a felelősséget. Ha nem mi vagyunk a hibásak, nem mi tévedtünk, akkor felülvizsgálni sincs értelme és okulni sem lehet a történtekből - és nem is fogunk.

Csak akkor lehet tanulni, fejlődni és máskor elkerülni a hasonló hibákat, ha valaki vállalja a felelősséget a cselekedeteiért, szembe mer nézni azzal, hogy mit hogyan csinált és mi lehetett ezzel a gond.

Ha eleve tudod, hogy felelőtlen voltál, mert nem a legjobb tudásod szerint cselekedtél, az már egy jó kezdet. Fontos tanulság, hogy máskor inkább a döntés előtt töprengj egy kicsit és próbálj meg jobb döntést hozni, minthogy utólag kelljen emésztened magad rajta, hogy rosszul döntöttél. Aztán mehetsz még egy lépéssel tovább és kielemezheted, hogy amit felelőtlenül csináltál, azt vajon hogyan kellett volna helyesen csinálnod.

Tudatosan, hosszas megfontolás után hoztál rossz döntést, vagy tudatosan a rosszabbat választottad ( pl lemondtál előléptetésről, örökségről), vagy elkapkodtad és ezért rosszul döntöttél?

#2es