Lehetséges Kecskeméten passzív hallgatóként munkához jutni? Ha igen, örömmel fogadom a segítséget.
Szeptemberben nem tudtam elkezdeni a félévem, mert a szakmai gyakorlatom következne, de nem találtam gyakorlati helyet.(gazdálkodás és menedzsment szak) már ott tartok, hogy gyakorlatilag bárhova elmegyek, csak vendéglátásba nem szeretnék, konkrétan még takarítónak is jelentkeztem, és ott is elutasítottak. Februárban szeretném megkezdeni a félévem, de ahhoz az szükséges, hogy decemberre olyan helyet találjak, ahol dolgozhatok valamilyen irodai pozícióban, és a munkáltató hajlandó nekem leigazolni. Ha más munkát találok, az is rendben van, legfeljebb halasztok még egy félévet. Sajnos nyelvtudásom nincs (tudom, szégyen gyalázat, angolul tanultam, és próbálok is mostanában, de nem érzem elég stabilnak ezt egy munkahelyre) bármilyen javaslatot örömmel fogadok, és előre is köszönöm.
22/L
"gazdálkodás és menedzsment"
"Sajnos nyelvtudásom nincs"
Akkor inkább a nyelvtanulással foglalkozz vagy jobb ha hozzászoksz a jelenlegi helyzetedhez (hogy nem kellesz sehova), mert diploma után sem lesz rózsásabb.
Tulajdonképpen mi volt a célja a kérdésed feltevésének? Mégis mire számítottál, hogy állásajánlatokkal fognak lebombázni itt vagy mi? El lett mondva teljesen korrekt módon, hogy a legjobb amit tehetsz, hogy tanulod a nyelvet, mivel ez okozza a szűk keresztmetszetet és ezért nem találsz munkát. Tulajdonképpen rendelkezel egy érettségivel, 0 nyelvvizsgával, 0 diplomával és 0 szakmai tapasztalattal - ezzel azért nem valami kiemelkedő a munkaerőpiaci értéked főleg nem vidéken... Továbbra is a legtöbb amit tehetsz, hogy továbbra is tanulod a nyelvet, mivel egy nyelvvizsga megléte jelentősen növeli az elhelyezkedési esélyeidet.
"Akkor egészen addig amíg nem lesz nyelvvizsgám nem dolgozhatok? Szerintem sokan dolgoznak nélküle..."
Akkor hajrá, ne itt siránkozz, hanem menj el dolgozni. Örülök, hogy segíthettem. Bye~
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!