Volt már aki kapott fegyelmit a munakhelyen,mert nem jól végezte a munkáját?
Fegyelmi ugyan nem,ám volt, hogy a feletteseim lezúdultak az irodából egykori munkahelyemen, hogy nem-e írtam el a darabszámot a glavírozott termékeknél.
Többszörösét teljesítettem, mint bárki valaha ott a cégnél, számukra hihhetetlen darabszámmal.
Nem akarták elhinni, ezért a több ezer darabot szétbarmolták, hogy ellenőrizzék. XD
Hibátlan volt mind...
Az egyikük jött oda hozzám és megdöbbenve dícsérte meg munkámat.
Mosolyogtam és kérdeztem a köszönöm után, hogy hány órát vesztegettek el az egész átnézésével s megérte-e?
Maximalista vagyok és precíz is. Mindemellett sokan nem használták agyukat, hogy elég a fény felé megcsillantani a fém felületet és nyélből ki lehet szúrni a hibátlan felületen egy tűvégnyi hibát.
Ezután az egyik felettesem féltékeny lett, hogy a faszi megkedvelt. Levegőnek nézett, keresztbe tett, eldugta eszközeimet.
Mindig vállaltam túlórát s egyszer eljött a nap, amikor 1héttel elóre jeleztem napi rendszerességgel, hogy nem leszek a kijelölt napon túlórában, mert dédim 98. szülinapjára elmegyek.
Ignorálta mindennapi megjegyzésemet.
A várva várt napon is levegőnek nézett, majd amikor mondta hova menjek, mentem a helyemre, összeszedtem a cuccom és mosolyogva távoztam elsétálva az orra előtt, kiabál utánam és intettem hátra se nézve a középső ujjammal.
Felmentem a faszihoz, felmondtam, az okát elmondtam s lazán elengedett.
Voltak helyek, ahol furcsálták a jó teljesítményemet, voltak dolgok melyekhez másnoknak 5-10év kellett, nekem 2-5 alkalom és mentek a dolgok.
Ezekhez hasonló esetek voltak, amikor kilépem suliból és nyitogattam szárnyaim sok helyen.
Idővel leváltam az alkalmazotti munkakörből s élvezem az alkotás több formáját.
Alkalmazottként nem éri meg maximalistának lenni.
Megkérdőjeleznek, ellenőrizgetnek, nyakadra járnak, tévedésnek vagy hazugságnak tartják, ha el is ismerik kevesen vannak, akik minimum megdícsérik az embert, több fizut nem igen adnak sehol, a rosszindulatú rétegnek egy csámcsogni való téma vagy stb.
Idővel látva s tapasztalva a világot megértettem, hogy miért kérdőjelezik meg a "jót", mert az emberek zöme hanyag, beletojós, megbízhatatlan.
Nehéz volt nekem is rendes kis csapatot összehozni, akik tudásban, munkában és emberként is helyén vannak.
A múlt viszont erősítette bennem, hogy milyen munkahelyet szeretnék létrehozni.
Itt van értelme maximalistának lenni.
5 fős különc klub. Ha a kért dolgok megvannak, be vannak tattva, onnantól saját dolgaik kivitelezésére használhatják az eszközöket, gépeket.
Alapanyag tabu, mert azzal el kell számolnom.
Azt is tudják, mi lenne, ha nem teljesítik a kért (nem parancsolgatok, hanem kérek) dolgokat, akkor nincs saját felhasználásra semmi. Ilyen csak 1x volt. Teszteltek, hogy komolyan mondom-e.
Adok-kapok elv híve vagyok.
Ahol nem becsülik az embert jobb tovább állni, kivéve, ha nem tudsz lépni egy ideig.
Pl nincsen megalapozva a kövi lépés.
Nem tudom, kedves, kérdező, hány éves lehetsz, de merj mindig lépni, ha kell s akármiről is van szó.
Sokan nem mernek lépni.
Barátnőmet se tudom kiragadni jelenlegi helyéről és látom, egyre nehezebben bírja idegekkel, holott egy kedves, szolid jószívű csajszi.
Sok sikert és remélem idővel megtalálod azt a helyet, ahol ott kell lenned s kedvező számodra! ^^
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!