Mit csináljak most vele?
Van egy osztálytársam, az a neve, hogy Csenge. Még 2 hónapja legjobb barátnők voltunk most meg utál és megutáltatott engem másik 2 barátnőmmel is. Úgy történt h egy nyári táborban összetörte a telóm (elejtette de érdekesen mert úgy esett a telóm mintha szándékos lett volna), kiközösített, rosszakat mondot rám, ignorált de ha én egy kis ideig ignoráltam már kint depizett és sírt mert hát ő nem akar elvaszíteni. Ő hisztizett be ráadásul. Mire gondolok? Én semmi rosszat nem tettem ő meg kitörölt, blokkolt mindenhol + szntem a számom is törölte. Az anyjának meg hazudott rólam, hogy én voltam az aki hülyézte & idiótázta & kiközösíttette őt amikor ő volt az. Viszont látszik rajta, hogy "hiányzom" neki. Nem 100% csak én úgy látom. Ma tesin pl én & ő & és egy barátnőm a sorban jól el bohóckodtunk de lehet, hogy csak azért mert Emma ott volt és nem ketten voltunk. Első nap a suliban(olyan nap amikor már volt tanítás, Péntek) angolon azt mondta a Csenge, hogy: "Biztos úgy adta elő az anyjának, hogy én törtem össze a telóját". Szó szerint ezt monta... Őszintén már sírhatnékom volt. Tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek, béküljek ki vele? vagy ne? jó volt vele beszélni de mégis olyan feeling-em van, hogy hagynom kéne...
*amikor elejtette a telóm ő tovább "bulizgatott" miközben én sírtam az ágyamban. (ottalvós tábor volt)
Hát nem hiába érzed, hogy hagynod kéne. Hallgass magadra, te ismered.
Nyilván zavar, hogy mindennap a suliban találkoztok, ezért nehéz, de biztosan van más is akivel barátkozhatsz, ugyanilyen jó lehet mással a kapcsolatod.
Amúgy is, ha látja, hogy mással dumálsz/foglalkozol és ez zavarja őt, akkor meglátod hogy valóban neki is ilyen fontos vagy/ vagy ha nem akkor meg nem kár érte/nem volt valódi a barátság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!