Először az anya megy ki külföldre?

A szembe-szomszédunknál így volt vagy 7 évvel ezelőtt.

Hárman éltek ott, egy óvodáskorú kisfiú, az édesanyja, és az édesanya anyukája.

Az édesanya Németországban talált munkát, csak néhány havonta tudott hazajönni; csak a nagymama volt a kisfiúval, ő kísérte az óvodába, majd az iskolába, és ő látta el mindenben, csak vele volt, csak ő nevelte.

Az anyuka megvetette kint a lábát, kb. 3 évvel később kivitte a kisfiát. Nem sokkal utána feleségül ment egy Romániából szintén kiköltözött magyar férfihez.

Küldik a pénzt a nagymamának, ami kívülről látványos: hőszigeltette a házát, teljesen új tető lett, nagyon szép új kerítést csináltatott.

A lánya, unokája, veje, évente egyszer jönnek „haza”, falunap környékén egy hétre. A nagymama utál utazni, még a 12 km-re levő városba buszozásra is nehezen szánja rá magát, így nem jár ki hozzájuk.

A kisfiú jól viselte. Ébrenléte legnagyobb idejét előtte is a nagymamájával töltötte, mert az anyukája több műszakban dolgozott, nemegyszer túlórázott. Azért is ment ki, mert sok munkaidővel + utazási időkkel épphogy tisztességes megélhetéshez eleget keresett; ha rendkívüli kiadás volt, akkor a nagyi nyugdíjból félretett pénze segítette ki őket. De egy tartósabb munkából kiesés, vagy nagyobb összegű épületprobléma, épületgépészeti csere már nem fért volna ki.

És egy ideje már tart ott a kommunikáció, hogy tudtak képes kapcsolatot is tartani. Az első kereseteiből azt oldotta meg az anyuka, hogy beszerzéssel, előfizetéssel mindkét oldalon megteremtse a kapcsolattartási lehetőséget.

A nagyinak nem okozott gondot a kisfiú, mert nagyon okos, rendes gyerek volt. (Gondolom, most is az.) És nem is unatkozott, megmaradtak a kis barátai, az én unokáimmal is sokat játszott, otthon is, nálunk is.

A legnehezebben az anyuka viselte. Normális munkaideje volt, nem is engedték túlórázni, már munkaidő vége előtt tuszkolta ki őket a felelős, hogy időben tudjon mindent zárni; így sok volt a szabadideje; egyedül. Ugye, ő maradt magára évekre, ráadásul, idegenben.