Lehet jó útra térni? Amióta anyám meghalt 10 éve, nem engedtem magamhoz közel senkit, mindenkivel bunkó paraszt voltam, főleg családtagokkal, most elvesztettem azt is aki az utolsó személyt akivel kialakíthattam volna egy szeretet teljes kapcsolatot.
Agresszív voltam, veszekedtem a családtagokkal, igaz apám nem könnyű eset, és mivel én visszahúzódó voltam, mindenben utolsó is voltam. Szeretetet nem kaptam sem a tesóimtól, sem apámtól (tőle vártam nagyon) SAJNOS!.
A mamám próbált közeledni hozzám, mindig elutasítottam, mikor sírt nem tudtam meg vigasztalni. Nem ment. Nem bíztam senkiben. A sok rosszat tett rátett még jobban arra hogy visszahúzódó legyek. Elvesztettem a mamámat, pár hete. Mostmár nincs senki akihez közeledhetnék... nagyon bánom, hogy nem tudtam megölelni mikor nagyon fájt neki valami, csak a kezemet tudtam rátenni a vállára, de többet nem tudtam tenni. Sokszor csúnyán viselkedtem vele. Hogy változzak meg? Hogy fogadjam be és ne
utasítsam vissza az embereket? Nem fog soha megbocsátani a mamám. De nem szeretném tovább így leélni az életem. Nem kifogásként szeretném ezt leírni, de az egyik testvérem pont úgy viselkedik velem ahogy én viselkedtem a mamámmal, ez miért lehet így? Azt adom át amit kapok?
Legyek hívő? Forduljak Istenhez? Kinek milyen tanácsa lenne? Így életem végéig egyedül leszek, 20 már elmúltam, barátom még nem volt... nem szeretnék egyedül lenni.
válasza:Szerintem az nagyon pozitív, hogy felismerted, hogy nem szeretnél tovább így élni. Ez az első lépés és talán a legfontosabb.
Az én tanácsom az lenne, hogy keress fel egy szakembert, ezalatt pszichológust értek. Ő segít abban, hogy megtaláljátok ennek a viselkedésnek a gyökerét és hogy ezeket a problémákat fel tudd oldani és el tudd engedni.
Bárki meg tud változni! Nem hiszem, hogy veszett ügy lennél! :)
Illetve őszinte részvétem nagymamád elvesztése miatt!
válasza:Kedves első válaszoló, köszönöm a válaszod, járok pszichológushoz, próbáltam elmondani neki de valahogy nem hiszi el, apámról sem hiszi el hogy olyan. De elmondom neki mégegyszer...
Kedves második válaszolónak: (bár lehet hogy ez inkább kiegészítés, plusz infó)
Egész életemben a "családom" nem volt kedves: Mikor anyám meghalt, apám még csak nem is beszélt velünk arról, hogy mi történt.. gyerek voltam, a tesóm aki gyerek volt intézte el anyám temetését!!! "Apám" soha egyikünket nem ölelte meg mikor sírtunk!! Ahogy telt az idő szeretetet soha nem kaptunk, mamám volt a robot akinek MINDENT megkellet csinálnia ez miatt robbant le! És tudod mit kapott "apámtól"?: Hogy soha semmit nem csinált egész életében... ezért is robbant le teljesen, persze még betegen is csesztette..
Én ápoltam nyáron, NEM Volt nyaram, akármikor nem mehetek el egy fekvő beteg mellől!!! Éb megkaptam "apámtól" már gyerekként hogy: hülye, fogyatékos, diliházba való, nem kellek senkinek, soha nem lesz munkám stb. Egyetemista vagyok! A tesóm aki az OKOS ő soha nem állt mellém ha sírtam a cseszegetései miatt azt mondta nem tud mit kezdeni a sírásommal... Otthon, suliban, a faluban folyamat hisztiket csinált "apám"... Gondolod mennyire szerethettek minket az emberek..?! Nővérem gyerekként is ütött, bántott szavakkal, hogy ilyen olyan vagyok. Akkor én hogyan legyek normális??
válasza:Szóval, jóban voltam vele, én voltam vele mikor baj volt, mikor egyedül volt aggódtam, így szóltam valakinek hogy mennyjen át hozzá, mindig vettem neki valamit (olyan ételt amit szeretett), Mindig, már gyerekként is féltem tőle hogy mi lesz ha meghal.. Gyerekként nagyon szerettem, mindig szót fogadtam neki, sokszor bújtam mellé az ágyba (úgy vártuk hajnalban anyámat) Aztán jött a kamaszkor és nagyon ,megváltoztam, nagyon rossz irányba.
De haragudtam is rá, mert soha nem tudtam elmondani neki a gondjaimat, soha nem vette észre ha valami nagyon bántott, vagy mikor agy rázkódásom volt, pedig vártam hátha megkérdezi. Mikor feszült volt, ("apámék"miatt) ő is kiabált velem néha igaz ez jópár éve volt. Szóval én úgy érzem vele voltam, figyeltem rá, csak képtelen voltam közel engedni magamhoz.
válasza:Én nagyon bánom, nem tudom már bocsánatot kérni, és ha itt is lenne érezném hogy kb egy fal választ el tőle...
Olvastam egy könyvet nem tudom már a pontos címét, de egy pszichológus írta, volt benne egy lány 16 év körüli, aki elvesztette a szüleit testvéreit és a nagynénjéhez kerül, kb a lány hasonlóan csúnyán bánt vele, a pszichológus szerint azért mert a néni már túl idős volt már ahhoz hogy annak a kislánynak az anyukája tudjon lenni..
Köszönöm a linket, kinéztem egy könyvet, köszönöm.
Ahogy gondolkodom az egészen, igazából, senki nem volt hozzá jó, a tesóim sem, az egyik az mindig csúnyán válaszolt nekimindig mondta a mama hogy milyen vele, mikor hazaértem, (sokszor velem is bunkó, ha van valami gondja, máskor pedig szépen beszél, ha jó kedve van) A másik tesómnak sokszor erős visszaszólásai voltak: pl a ne hisztizz már.. (ő mindig próbálja erősnek mutatni magát). Nem segített neki,
csak mikor a mama már 70 szer szólt neki.. ő nem maradt otthon vele, (én suliban voltam ő meg 2 hónapot otthon) De legtöbbször őt is gyötri a lelkiismeret pont mint engem, néha felhívott, hogy hogy
vagyunk de ez kb 2x-3x fordult elő.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!