Pszichológusok, tudnátok javasolni valamit a szakmátokkal kapcsolatban?
Figyelt kérdés
10 éve végeztem a károlin, akkor még pszcihológia szakos bölcsész volt a neve és osztatlan képzés volt, nem az MA. Úgy alakult az életem,hogy végül másban dolgoztam, ami nem kapcsolódik ide, de most szeretném leporolni ez a dimplomát és kezdeni vele valamit. Már akkor is rohadt drága volt a rengeteg képzés és már akkor is mondták,hogy alapképzéssel gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, de most úgy látom, mintha még jobban megszigorítottak volna mindent és ha jól olvasom, mintha már egy szakszichológusi végzettség se érne már semmit. Értem én, hogy minőség kell meg minden, de hát ennek a sok képzésből, sajátélmény fizetése, módszerspecifikusképzések stb, olyan sokba kerülnek, hogy gyakorlatilag még úgyse nagyon hozza vissza az árát,ha az ember elkezdni, nem hagyja abba és már fix helye van egy kórházban vagy magánrendel. Meggazdagodásról nem is beszéltem, maximum amerikában. Én már magánban szeretnék csinálni valamit a pszichológiával,mert van mellette kisvállalkozásom, és főálllásban már nem tudnám csinálni. Azért csinálnám, mert érdekel és most értem el odáig korban is, hogy már értem is amit olvasok.Kezdhetném tanácsadásal vagy valami, de nem tudom merre lenne érdemes elindulni vagy dobjam ki inkább a kukába a diplomám, mert úgysem lehet ezzel semmit kezdeni, mert folyamatosan fizetnem kell egy magasabb képzettségű pszichológusnak mert ha nem végzek klinikait meg pszcihoterapeutát, akkor már semmire sincs jogosítványom? Nem is értem minek akkor a sok egyéb szakpszichológusi képzés meg módszerspecifikus, mindenhez oda van írva, hogy önálló munkára nem jogosít. Vagy tévedek? Segítsetek már légyszives ha tudjátok, hogy mit kellene a diplomámra tanulnom szakpszichológusi képzésnek és módszerspecifikus képzésnek, ami nem egy ház árát viszi el, valamennyit vissza is hoz és viszonylag önállóan is lehet vele boldogulni. Tudom, hogy kell a minőség, ezért is akarok tanulni és az elején kell is a szuperevízió, nem értsetek félre, de már 40 vagyok és nem járhatom be azt az utat, amit a 18 éves, mert egyszerűen nem hozza vissza a bele tett pénzt és energiát. Én egy szakpszichológusi vizsgára gondoltam és maximum két módszerspecifikus képzésre és hogy közben és utána önállósodjak is. Természetesen követném utána is a tudomány és a módszerek fejlődését, de ugye mindennek van pénzkorlátja. A művészetterápia nagyon érdekelt, mert művészettel is foglalkozom, de miután odaírták hogy önálló munkavégzésre ez sem jogosít, magyarul csak egy kórházban dolgozhatok vele egy klinikai szakpszchichológus irányítása alatt, így nem látom értemét. A klinikai és pszichoterapeuta kiesik, mert rengeteg pénz és idő 40 évesen azt elkezdeni. Felnőttekkel szeretnék foglalkozni elsősorban így az iskolapszichológia is kiesik.#pszich
2021. jún. 19. 09:28
1/1 anonim válasza:
Szia, kedves kérdező!
Látom, nem válaszolt senki az egy éve feltett kérdésedre. Én most tervezek pszichológia szakra menni (ELTE vagy Károli), MA a terv. Ezek kérdések engem is foglalkoztatnak. Ha az elmúlt egy évben találtál más forrásból ezekre válaszokat, megosztanád velem? Milyen elhelyezkedési lehetőségei vannak egy MA végzettségű pszichológusnak? Hogyan lehet idővel normális fizetést megkeresni ezzel a diplomával? Tudom, pályakezdőként nem fogok sokat keresni, nem egy év alatt szeretnék álomfizetéshez jutni, de hosszú távon nem lenne rossz azért egy viszonylag tisztességes jövedelem, amiből már lehet szülőktől függetlenedni, családot tervezni, gyereket nevelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!